Forradalom a fenntarthatóságért
2013. augusztus 27. írta: térfél

Forradalom a fenntarthatóságért

Mindenki ezt akarja: F O R R A D A L M A T szeretnénk, csak nem tudjuk miként csináljuk...

Minden embernek egyetlen AZONOS célja az, hogy fennmaradását biztosítani tudja, mint egyén. Csakhogy van nekünk egy bepókhálósodott rendszerünk, amely mára az egész Föld nevű bolygót - közös hazánkat - fojtogatja, lassan megölve rajta az emberi társadalmat. Mert csak az ember olyan hülye, hogy képes a természetes lakhelyét és önnön szervezetét úgy megrongálni, hogy az számára - csakis és éppen számára - hosszú távon ne biztosítson olyan feltételeket, amelyekre szüksége vagyon. Mindezt milyen okból teszi? - csak mert elvesztette józan eszét és belátási képességét. Nem képes többé az ok-okozati összefüggéseket felmérni, nem akar tetteinek következményeivel szembenézni, mert hagyta magából kiölni a felelősségvállalás képességét. A külvilág felé mutatott  érzéketlenségében - önzőségében és merészségében, (amikor is mer nagyokat álmodni) hatalmas technológiai tudást fejlesztett ki maga köré, és ennek bűvkörében (tudattalanul) jól el is zárta magát a természetes erőforrásoktól. A Quimby szerint "megelőzte magát az ember"...

Persze nem mindenki! Évtizedek óta jönnek a figyelmeztető szavak, a maradék EMBER látja, érzi, tudja, hogy mindenféle növekedésnek van határa, a fejlődésnek pedig íve vagyon... ami egyszer csak a fölfelé menetből hanyatlásba kapcsol. Ezt az erőszakos növekedési kényszert kell nagyon gyorsan megállítanunk, hogy ne zuhanásban legyen részünk, hanem tartósítsuk azt, ami egyébként tartósan fennmaradhat, ha ... Ha?

Ha mentalitást váltunk - globálisan.

Persze! - globálisan mi? :) Amikor azonos nyelven beszélők sem képesek meghallgatni egymást? Amikor ugyanaz a szó egészen más jelentést hordoz az egyik elmének, mint a másiknak? Amikor az egyik ember a hazugságot valóságként fogja fel, a másik ember a valóságot ferdíti el szándékosan a saját kedvére... szóval, rohadt nehéz.

korszakváltás DK.jpgItt a magyar példa erre: Változást a gondolkodásmódban - semmi másról nem beszélt ez az ember, és hosszú évek elteltével sem tudták feldolgozni sokan. Mind a mai napig - a teljes mondandót olvasatlanul hagyva - papagájként harsognak valamit, amit az agyukba vésett egy valaki, aki az ő agyukat akarta irányítása alá vonni. Orbánnak sikerült. A zembereknek - az ő híveinek - pedig nem sikerült megőrizniük világos tudatukat; hagyták magukat a média által sugárzott információk szerint manipulálni. Ennyi történt:

"Minden rendszer viselkedése megváltozik, amikor megváltozik az információ áramlása"

Orbánisták számára - az információt hamisítottan adagolva - ekkor kezdődött a beetetés, a fideszizmus vallássá emelése és a hazugság hatalomra nyomulásának első lépései.

Normális emberek számára pedig a megfogalmazott igény: hogy elég volt a kábításból, lássuk most már a medvét, vagy ide az oroszlánt... szóval, hogy térjünk már vissza a realitásokba, engedjük a gravitációnak, hogy a földön állva csináljunk magunk számára egy élhetőbb országot! (azt nem mondhatom, hogy jól sikerült a változás, hisz tudjuk mi lett belőle)

A korszakváltáshoz valódi átalakulásra van szükség - vedleni kell Emberek!

"...egy átalakulásban az információnak kulcsszerepe van. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Több információra van szükség, Jobb statisztikákra, Nagyobb adatbázisokra vagy A világhálóra..., bár ezek is szerepet kaphatnak. AZT viszont jelenti, hogy RELEVÁNS, MEGGYŐZŐ, MEGFELELŐEN VÁLOGATOTT, NAGY HATÁSÚ, JÓL IDŐZÍTETT és PONTOS információ áramlik ÚJ formákban, ÚJ befogadók felé, ÚJ tartalmat hordozva, ÚJ célokat és szabályokat sugallva (maguk a célok és a szabályok is információk )"- a rezsimnél ezt bőven tapasztaljuk is!

Ez volna a KORSZAKVÁLTÁS lényege - azt gondolom, hogy egyre többen már rá is jöttünk, hogy mint választó és normális ember - mi is hiányzik nekünk, "Új befogadóknak": az ÚJ tartalom, az ÚJ cél, a PONTOS, a JÓL időzített és MEGFELELŐEN válogatott RELEVÁNS információ. - ezeket szeretnénk megkapni a korszakváltás jegyében, mint felnőtt és tiszteletre méltó ÖNTUDATTAL rendelkező állampolgárok.

banksy.jpg

Csakhogy!

Pont ezt nem képes az ellenzék biztosítani számunkra, a hatalom bitorlói pedig ennek épp az ellenkezőjéért "dolgoznak" = manipulálnak reggeltől estig, estétől reggelig....

"Nem csoda, ha azok, akik a jelenlegi rendszerből PROFITÁLNAK, hevesen elleneznek minden ilyen változtatást. A hatalmon lévő politikai, gazdasági és vallási klikkek szinte teljesen meg tudnak hiúsítani minden olyan egyéni vagy csoportos kezdeményezést, mely a rendszer által szentesített céloktól és szabályoktól eltér.

Az újítókat elhallgattatják, marginalizálják, nevetségessé tehetik, megtagadhatják tőlük az előrejutást, a forrásokat vagy a nyilvánosságot."

destroy capitalism.jpg

KORSZAKVÁLTÁS = RENDSZERVÁLTÁS

"Saját bőrünkön tapasztaltuk és tanultuk meg, hogy milyen nehéz egy MÉRTÉKTARTÓ anyagfelhasználású életet élni olyan rendszerben, mely elvárja, ösztönzi (!) és jutalmazza (!) a fogyasztást. De az ember messzire juthat a mértéktartásban..."

végszó: mit tehet az ember a fenntarthatóság forradalmáért azonnal?

Kezdjen vedleni! Vesse le mohóságát először is... és tartson mértéket mindenben! Meglepően gyors fordulat fog beállni az életében és azáltal gondolkodásában is.

Rajta!

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr715480061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása