Másfél, két éves lehetett a gyerekem, amikor felkerestünk egy számomra fontos személyt. Elvoltunk... majd búcsúzáskor az illető odasúgta nekem, hogy "Te, ez egy jól sikerült gyerek!"

Nyilván az én kicsimnek még nem sok éntudata lehetett, gőze sem az ő ideális énjéről, de bizony a "tulajdonított én"-je már akkor pozitívnak minősíttetett egy pedagógus által. Nekem pedig az a mondat adott, mint szülő megerősítést, hogy jó úton járhatok...

Ideális énünk, a saját kompetenciánk megítélésében - felnőttként is, hát még a gyerekkorban! - nem az ügyességünk, szépségünk, intelligenciánk, jóságunk tükröződik, hanem az a vélemény, amit erről - a környezetünkben élők formálnak meg. Mondhatnám úgy is, hogy a visszajelzések azok, amik saját magunk minősítésében szerepet játszanak... jó esetben!

Manapság csak rossz esetekkel találkozom.

Egyáltalán alig találkozom önértékeléssel... ami azért baj, mert általában teljesen hamis önképe van a legtöbb embernek: vagy túlértékeli saját magát, vagy ellenkezőleg - alulértékeli. Hol itt a bibi? Nyilván megint a nevelésben keresendő, és ott meg is található: amikor a szülő dicsér, és amikor a szülő büntet... bizonyára teljesen más szempontok szerint, mint azt egy normális társadalomtól elvárhatunk. Csakhogy a mi társadalmunk - NEM NORMÁLIS!

A mi magyar társadalmunk megbuggyant; a hamisat nevezi igaznak, a valóságosat szándékosan elferdítve adja elő tényként, sem következetesség, sem folyamatosság nem jellemzi. A múltat meghamisítja - a jelent nem képes megélni - a jövőről pedig nem gondolkodik.

Minden visszacsatolási lehetőségről lemondott, amikor a szülő nem beszélget a gyerekével, amikor az iskola nem kérhet számon és nem is értékelhet, amikor a teljesítményt senki nem méri, és amikor az elbocsátás indokát nem kell megadni, amikor nem visszahívható a képviselő... amikor ilyen a kormány, amilyen!

Mindenki saját ideális énképét vetíti ki másokra és soha nem akarja megtudni, hogy miféle is valójában - miként jelenik meg mások szemében? Ez már nem is emberi társadalom, ez csak egy művi együttélés - annak is a kényszere!

És csodálkoznak némelyek, hogy sok a beteg pszichiátriai eset... pedig csak egyenes következménye annak, hogy elfelejtettük a másik embert észrevenni.

"Soha ne felejtsük el: a gyermek csak azzal a szeretettel tudja szeretni magát, melyet kívülről - a szülőtől és nevelőjétől - kap, az önértékelés pozitív formája pedig az önbecsülés - lényegében nem más, mint a frissen felfedezett "én" iránt megnyilvánuló gyermeki szeretet!"

Van-e, lehet-e önbecsülése a kormánynak?

- szeretheti-e önmagát, amikor hónapok óta a halál pimpilijére kívánja az ország többsége?

- okoz-e benne feszültséget legalább a tény, hogy szinte minden ágazat tüntetett már ellene?

- miféle szűk látókör kell ahhoz, hogy még mindig nem reagálta le egyetlen vitatott intézkedését sem, egyetlen alkalommal nem vizsgálta felül önmagát?

- képes-e egyáltalán a kormány önértékelés elvégzésére?

Merj álmodni Magyarország! - mondja Telkes József (hogy komolyan-e, avagy csak ironizál - manapság senkiről nem mondható meg), én meg sokkal inkább azt érzem, hogy holdkórosok vezetnek bennünket... és akkor jön ezzel a teszttel, és az ő barom kérdéseivel.

Az a baj ezzel az egész önértékeléssel, hogy komoly kihatása van egész életünkre (ha kormányról van szó, és az a büntetést tekinti egyedüli nevelési formának - az ország egészére van kihatással!).

"Az önértékelés - amint kialakul - szívósan ellenáll minden változtatási kísérletnek.

Aki önértékelési zavarokkal küzd, tulajdonképpen inadekvátnak érzi magát, ezért fél az élet kihívásaitól, fél attól, hogy fény derül rá: valóban annyira alkalmatlan, amennyire ő alkalmatlannak hiszi önmagát. ...

...a jó önértékelésű (önmagát becsülni tudó) ember olyan kapacitással rendelkezik mely egész életére hatással lehet: képes arra, hogy szeretetet adjon, és képes arra is, hogy értékelje a szeretetet, ami feléje irányul! "

Hát akkor tessék elgondolkodni ezeken!

( én úgy látom, hogy önértékelési zavara - a kormányon kívül - van mindazoknak, akik az utóbbi 20-40 évben jöttek a világra, és az önmagát becsülni tudó emberek vannak egyre kevesebben, és lesznek is egyre ritkábbak ebben az országban - hisz aki nem csicska akar lenni, az menekül innen - mióta a kormány utálatát, megvetését élvezi a magyar nép egyre nagyobbik százaléka)

Orbán mondjon le! Inkább, mint hogy egy miatt - mindenkinek szar legyen!?

Orbán vegye tudomásul, hogy az ő ideális énje fényévnyi távolságra van a tulajdonított énjétől - és miután nem lehet őt változásra bírni, ezért inkább mennie kell, hogy helyre billenhessen az egyensúly, és hogy a közakarat valóban érvényesülni tudjon - elvégre demokráciában élünk, vagy mi!