Adta ki a jelszót Orbán Viktor. Én pedig lehidaltam tőle a tévé előtt... mert ugye, a dolog két esélyes:

1. Megengedi őfensége - szabad a pálya az együttműködés nevében, tessék csak tessék! Álljanak csak ki jogaikért a dolgozó emberek; a tisztességes  munkáért - tisztességes bért! felkiáltással vonuljanak utcára, vigyék a plakátokat - MUNKÁT! KENYERET! Hiszen ő egy jó tündér, az ország megmentője, felvirágoztatója és olyan valaki, aki az oligarchák ellen támogatja a családot, a négy kereket és ... mit is még? Ja! a KáKáVét is. Meg a Széchenyi-terveket. Most pedig meglelte a hiányzó láncszemet is az ő forradalmához: a munkásembereket - nosza, rajta! Fogadjunk szót a vezérnek, ha ő mondta, akkor biza:

2. Őfensége viccelődik - nyeregben érzi magát nagyon. A forradalomnak ugyanis vége, már saját katonáit is feloszlatta szerte az országban - épp nagyokat mer álmodni, és jó kedvéből elfeledkezik magáról  olykor-olykor..., ahogy nézem egyre gyakrabban, és egyre meredekebb üzenetekben közölve alattvalóival, hogy le vannak szarva nagy ívben... vannak őneki takarító munkásai - csak mondjon bárki bármit:

3. Őfensége megbolondult.