" Szilárd meggyőződésem, hogy mostantól kezdve a bizonytalan jövőig az igazi probléma pszichológiai természetű lesz. A lélek a szülőapja és szülőanyja mindannak a látszólag megoldhatatlan nehézségnek, amely szemünk láttán tornyosul az égig.

Mindenképpen új orientációra van szükségünk."

"Minden csekélyke előrelépés a tudatosodás ösvényén világot alkot."

Uccu neki - fogjunk neki, annál is inkább, mert már szépen ébredezik minden szakma, amely kicsit is tartogat még olyan tudóst, amelyik nem adta el lelkét az ördögnek, és képes figyelni az egyszerű és hétköznapi világ történéseire is - netán szándékában áll beavatkozni, ha oly nagy csúfságokat lát, mint amilyen csúfságok mostanság megesni szoktak kis hazánkban.

A társadalmi helytállásra való törekvésről

"Az emberek nyomasztó többsége nem a saját útját választja, hanem a KONVENCIÓT, s ennek következtében nem önmagát fejleszti, hanem egy módszert, s ezzel valami kollektívumot, a saját egészsége rovására. (A konvenciók ugyanis önmagukban véve lélek nélküli mechanizmusok, amelyek sosem képesek többre, mint az életrutin megszerzésére.)

A kollektív szándék szempontjából a leghasznosabb, míg az individuáció szempontjából a legkártékonyabb emberi képesség az UTÁNZÁS.

Kollektívnak nevezem mindazon pszichikai tartalmakat, amelyek nem egy, hanem sok egyénben találhatók meg egyszerre, tehát egy társadalom, egy nép vagy az emberiség sajátjai. A kollektív roppant hatalmának megfigyeléséből leszűrhető, micsoda különleges figyelmet kell szentelni az "egyéniség" gyönge virágának, hogy a kollektív ne fojtsa el teljesen.A kritérium a TUDATOSSÁG. Ha az ember nem EGY önmagával, s ezt nem tudja, illúziókat kerget.

A korai gyermekkorban öntudatlanul élünk; legfontosabb ösztönfunkcióink öntudatlanul működnek, s a tudatot csak később lehet előhozni a tudattalanból. Ez a folyamat nagy erőfeszítéseket kíván. (Morálisan a saját utat választani azonban csak akkor lehet, ha azt tartjuk a legjobbnak.)"

Látható és tudható, hogy gyerekből felnőtté - felelős felnőtté válni, nem leányálom. Az élet nehéz, maga a létezés sem könnyű új világunkban. Ezért könnyíteni igyekszünk rajta - sajna! Látszatokra hagyatkozunk, hogy ne kelljen látni a valóságot, és szavakkal helyettesítjük a tetteket. A szavak azonban túlságosan olcsók lettek (Szijjártó elcsépelte), ma már a legmegindítóbb szavak sem jelentenek semmit - legfeljebb veszélyt hoznak, ha ámítanak, ha hamisak, ha csak az illúziók fenntartására vonatkoznak.

Gőzünk nincs hova? mivé legyünk? Kire hallgassunk és kire hallgathatunk egyáltalán, hogy némi bizalommal fordulhassunk a jövő felé?

"A persona bonyolult viszonylatrendszer az individuális tudat és a társadalom között, még ideillőbb kifejezéssel egyfajta maszk, amelynek rendeltetése egyrészt az, hogy meghatározott benyomást tegyen a többiekre, másrészt az, hogy eltakarja az egyén igazi természetét.

- Az individualizmus az ember VÉLT sajátosságainak tudatos kiemelése és hangsúlyozása a kollektív szempontokkal és kötelességekkel szemben.

- Az individuáció viszont egyenesen az ember kollektív rendeltetésének jobb és teljesebb betöltése, minthogy az individuum sajátosságának KELLŐ FIGYELEMBEVÉTELE jobb társadalmi teljesítményre ad reményt, mintha ezt a sajátosságot elhanyagolnánk vagy netán elfojtanánk."

Társadalompszichológia ez kérem! Mechanizmus a javából - made in fidesz: Arccal (vastaggal) a manipuláció felé.

"UTÁNZÁS nélkül nem létezhet tömegszervezet, állam és társadalmi rend. Hiszen a társadalmi rendet nem a törvény teremti, hanem az utánzás, amelynek fogalmába beletartozik a befolyásolhatóság, a ráhatás és a szellemi fertőzés."

Ez a három határozza meg a narancs-mechanizmust. Nézzük, hogyan működteti a kormány?

Legelébb kollektivizált - tömegesített - olyan befolyásolható bázist épített maga alá, amit már érdemes volt mozgásba lendíteni akarata érvényesítése érdekében. Ma már csak valamelyik kommunikátora révén dobja be a csalit - egy hívószót, amelyre ráúszatja híveit és gondoskodik róla, hogy a minél szélesebb köztudatot is ellepje. A beetetett kishalak fűnek-fának elmesélik, milyen nagyszerű kajájuk is van. Aki hallja és nincs saját öntudata (szereti-e egyáltalán azt amit ajánlanak neki, kell- e neki, jó-e neki?) vagy máris fertőzött a szelleme, az is rohan és reménykedik, hogy jut valami maradék a számára is...

De nem.

Falni ő már nem kap, jól le is beszélik róla, hogy késve hogyan is gondolta - miért nem azonnal? Ekkor azt képzeli, hogy ha most nem is, de majd később jobban résen lesz, és akkor jut neki is. Marad tehát a falkával, hisz olyan csábító a lehetőség, hogy a PRÓFÉTA VIKTOR "jó" és máskor gyorsabb tanítványa lehet.

" Ez a nagy többség számára egyenesen ideális technika . Előnye, hogy a prófétai (orbáni) méltósággal járó emberfeletti kötelezettség a jóval édesebb "méltatlanság kényelmébe" fordul; az ember méltatlan, szerényen megül a "mester" lábánál, s óvakodik attól, hogy SAJÁT GONDOLATAI legyenek. A szellemi restség erénnyé válik, sütkérezhetünk egy legalábbis félisteni lény dicső fényében. Az öntudatlan fantázia archaizmusa és infantilizmusa maradéktalanul megkapja a maga jussát, egyéni ráfordítás nélkül, hiszen minden kötelezettséget a "mesterre" hárítunk. Az ő felmagasztalása révén, látszólag észrevétlenül, magunk is felemelkedünk, s ráadásul birtokoljuk a nagy igazságot, amelyet bár nem mi fedeztünk fel, de legalább a "mester" saját kezéből kaptunk.

A tanítványok természetesen mindig csoportba verődnek, no nem szeretetből, hanem abból a jól fefogott érdekből, hogy a kollektív egyetértés kialakításával fáradság nélkül megerősítést szerezzenek saját meggyőződésükhöz. Ez a kollektív pszichével való azonosulás, amely jóval ajánlatosabbnak tűnik ahhoz képest, hogy másnak a próféta dicsősége jut, s a a vele járó veszélyes felelősség is. Mi csupán tanítványok vagyunk, de egyúttal mégis társkezelői a nagy kincsnek, amelyet a mester hozott felszínre. Átérezzük egy ilyen hivatal teljes méltóságát és súlyát, s legfőbb kötelességünknek, erkölcsi szükségszerűségnek tartjuk pocskondiázni a másként gondolkodókat, buzgó hívekké válni és egyáltalán fényt gyújtani az emberiségnek - pontosan úgy, minha mi magunk is próféták lennénk."

Az ilyen emberek (fideszdroidok) többnyire egyfajta szellemi nyomorúságban vergődnek (szellemi fertőzöttség). Életüknek nincs elegendő tartalma, nincs értelme.

De ne csüggedjetek! Van remény - az mindig van, ahogy szoktátok ti is mondani az elesetteknek, hogy csak menjen - imádkozzon, ezotériázzon, vagy nemes egyszerűséggel gondolattal teremtsen magának falni valót és munkahelyet, nyugdíjat...

"Amint sikerül szélesebb körű személyiséggé fejlődniük (kinéznek a fideszből a világra), legtöbbször megszűnik a neurózisuk is. A fejlődés gondolatának ezért kezdettől fogva rendkívüli jelentőséget tulajdonítottam." - mondja Jung, és ezt vallom én is, sokkal jobb fejlődni, mint lerohadni valami mellett, ami nem is létezik - de lagalábbis csak látszat szintjén működik.

Ám van itt még egy nagyon fontos üzenet, bárha élne még - hogy hangosan és tagoltan és lassan is elmondhatná, hogy a fidesz is megértse végre valahára:

"A milliók életét fenyegető nagy veszélyek nem fizikai természetűek. Ezeket a veszélyeket az őrület és azok az ördögi módszerek jelentik, amelyek a pszichikailag védtelen tömegeknél szellemi ragálykórhoz vezetnek. A legszörnyűbb betegség vagy a legnagyobb természeti katasztrófa (földrengés, özönvíz, járvány) sem áll arányban azzal, amit ma ember ember ellen megtehet."