Régen a bolond valami fura lényként volt tisztelve, akit több helyütt az isten gyermekének is tekintettek - biztosan a lelki szegénységére és állandó boldogságára való tekintettel...

Jó volt neki. Jó volt, mert elfogadták annak ami és zokszó nélkül el is tartotta a közösség, hol jót derülve rajta, hol meg kihasználva tudatlanságát mindenféle feladatot bíztak rá, amit nem kellett másnak (eszes embernek) megcsinálnia. A természet adta hiányt így küszöbölte ki a közösségi hozzáállás. Ma egészen más a helyzet: egyrészt nem tűri meg a társadalom a természet adta hiányossággal élőket maga között - elzárja őket, kirekeszti magából és nem is tud róluk semmit az átlagember. Mivel nincsenek szem előtt, nem is foglalkozunk velük...

Most a gondolkodásmódból fakadó debilség a divat - a szándékosan fogyatkozásra sarkallható elme. Tehát nem természetes hiányról van szó, hanem nagyon is fáradságos folyamatok árán lebutított, felejtésre bírt, vagy ki sem alakítandó gondolkodásról kell beszélni. A mentális fejlődés ellenében cselekvő társadalmunkról akarok néhány szót szólni.

Hosszú évekig gondolkodtam azon, hogy véletlen-e vagy szándékos események sorozata folytán jutottunk el a mai, beteg mentalitás kialakulásáig. ? - végül arra jutottam, hogy a kettő egymást erősítette fel.

1. Véletlenül kiderült, hogy igény van a televíziózásra - szívesen nézik azt az emberek kikapcsolódásként, és másnap beszélnek az aktuálisan nézett sorozatról, műsorról, tehát témáznak rajta. Hopp! - előjött a szándék is, hogy hiszen akkor megmondom a műsoromat, hogy miről legyen másnap is szó... és úgy lett! Megmondja a TV, hogy mi legyen az emberek témája.

2. Véletlenül épp felszálló ágban volt a gazdaság és egyre többen néztek TV-t és egyre kevesebben hallgatták a rádiót, hogy a szövegből kelljen kitalálniuk az eseményt, amit aztán lelki szemeik előtt látnak csupán - azaz el kell képzelni valamit, mint anno a gyerek tette mesehallgatás közben... és közben össze is kapcsolta a napi tapasztalataival... és kérdezett, ha valami galibát okozott, mert ott ült a mesélő mellett és oda-vissza folyt a kommunikáció... Ma meg épp az klassz, hogy nem kell törődni a TV-t néző kölökkel, az nem ért semmit, nem gondol semmit, nem is kérdez semmit, nem is tapasztal meg semmit, csak azt amit a TV megmutat neki - azt viszont beépíti az agyába. Amikor pedig oviba megy, ahol nincs TV ott előadja ő is (mint régen a felnőttek), hogy mit látott a képernyőn. Csakhogy! A másik meg mást látott, és már nincs is miről beszélniük - már ovis korban sem!

3. Kiesett a nagyi is a körből, mert oly sokáig dolgozó ember, hogy unokája el sem ér hozzá csak évente egy-kétszer, amikor felkerekedik a család és bevágja a kölköt az autóba, úgy ahogy reggelente szokta és kilöki a vendégségbe - amikor is mindent a nagyi csinál a családnak, tehát nem ér rá az unokára. Így lett a nagymami megszólításból öreganyám, aki legfeljebb pénzt dug az onoka zsebébe, hogy szeretetét kifejezze számára és gondoskodjon arról, hogy minden reklámozott szart megvehessen magának a gyerek - minél hamarabb. Mindeközben... a gyerek nem lát maga körül - munkát végző embereket, - egymással beszélgető családtagokat, - az óvodában nem körjátékra tanítja őket az óvónő, hanem foglalkozásokba kényszeríti, amiről még csak nem is hallott korábban, mert ugyan ki rajzolt volna előtte, vagy vele? Nem tanul meg egyetlen mondókát sem, mert nem játszanak fogót és hunyót, nem választanak kezdő játékost igazságosan, hanem csak felcsapja a fejére az aktuális jelmezt és máris ő a halál, vagy a király, vagy  kardos ember, vagy az ufó, netán ő a dínó esetleg a playboynyúl...

4.Azután megjött Magyar Bálint az ő kakaóbiztos számítógépével és sulinetjével, hogy végérvényesen kiszedje a gyerekek nevelését a normális kerékvágásból. Se gondoskodó és ráérő szülő, se nagyszülő, se nővér vagy bátyuska, de már szomszéd sincs, ahova elmenekülhetne embergyerekké lenni ... és utánozni valakit a cselekvéseiben - valakivel kertet rendezni, - mással biciklit javítani, - amazzal legót építeni, - vagy énekelni egy önfeledtet és sörgőzni a barátnővel, - fára mászni, békát fogni az unokatasóval falun. Nem! Semmi ilyen nem dukál az ő gondolkodásmódját alakítandó - kizárólag a képernyő és ami abból folyik, és az egyedüli mintává vált családi környezet, amiből nem lát ki!.... Plusz az idióta iskola, amelyik azt mondja, hagyjuk magától kibontakozni a nebulót - csak most már cipeljen mellé 5 kílós iskolatáskát, amibe fényes könyveket tettek bele, amin nem fog a ceruza... és különben is! - addigra már csakis a tanárnak van kötelessége , a szülőnek joga és a gyereknek önálló döntése. Ez ugye szándékos, mert hiszen törvények szülték a változásokat.

És a törvények nem vették észre a hatásokat... sőt! senki nem vette észre a hatásokat! Ahogyan a következményekkel sem törődött senki...

Csak azt látjuk (ma), hogy idióták vannak mindenütt és a csoda folytán NORMÁLIS gondolkodásmóddal rendelkezőket tekintik csodabogárnak és élhetetlen alaknak.

Érthetetlen a csinált debilek számára, ha valaki könyvet fog a kezében és olvas. Utálatosnak tartják a munkát és lenézik azt, aki örömét is leli valamely folyamatosan végezhető cselekvésben, aminek VAN EREDMÉNYE is. Undorodnak az időbeosztás és a tervezés fogalmaitól és képtelenek figyelmet szentelni bárminek, ami nem flash módban üti ki a szemüket. Képtelenek koncentrálni egy feladatra, ha véletlenül felfogták volna, hogy mit is kellene tenniük. Nem! Ezek távol állnak a mentalitásuktól. Őket nem hatja meg semmi. Nekik minden így jó, ahogy van... ez az ésszerűtlen társadalom teljesen belefér az elképzeléseikbe - hisz beteggé lett az agyuk:nekik a lustaság a munka, a csalás a hősies tett, a lopás a megérdemelt jutalom, a rombolás a kreativitás, a becstelenség az üdvözítő, a fikázás a vélemény, és a pénz az isten... a hitel a megtakarítás, a bóvli a nívó, a kegyetlenség a törődés, a kár az öröm...

... és még nincs vége!