Kortárs tendenciák - ? - ezt még nem tudom minek nevezzem...
2010. augusztus 12. írta: térfél

Kortárs tendenciák - ? - ezt még nem tudom minek nevezzem...

Ami több a soknál, az sokkoló. Ami pedig már sokkot sem okoz, az egyszerűen gusztustalan. Stohl András és az ő mediátori segítésével kapcsolatosan elhangzottak - este a tévében - az már gyalázatosnak mondható.

Mert adott volt egy tehetséges színész

- sosem felejtem el, amikor egy verset mondott ismeretlenként, épp tettem-vettem valamit, amikor a hangra lettem figyelmes, és jól megnéztem magamnak ki is ez a figyelemre méltó főiskolás itten - feltörekvőben? Nagy jövőt jósoltam neki... akkor.

Lett nekünk egy fenegyerekünk

- korábbi esetéről találtam egy cikket, azt hiszem itt már gondok voltak jócskán:

 

"- Mindkét munkahelyemen a Nemzeti Színházban, és az RTL-nél is tudják, hogy hogy dolgozom. Lehetetlenség, hogy aki kábítószerrel él, az így és ennyit tudjon dolgozni. Bennük ez fel sem merül, tudják, hogy ez egy kacsa. De nincs mese, az én nevemet ezzel beszennyezik, akárhogy is. De mellettem állnak, hál’ Istennek – mondta Stohl.

Az RTL Klub az ügy további alakulását figyelemmel kíséri, és figyelembe veszi, hogy Stohl Andrást, mint kollegát, ismert és sikeres műsorvezetőt és a Nemzeti Színház művészét - csakúgy, mint minden embert - megillet az ártatlanság vélelme."

Az ártatlanság vélelme! egyszer, kétszer, háromszor... és örökkön örökké?

Stohl celebbé forrta ki magát

... innentől kezdve pedig, jár neki a mentor, a munka, a szabadság, a büntetlenség - az ártatlanság vélelme. Akkor is, és annak ellenére, hogy kerek-perec tisztázott már mi mindenben vétkes: kábítószer fogyasztás, ittas vezetés, személyi sérüléssel járó karambol okozása. Legutóbbi és egymással összefüggésben elkövetett sorozatos bűncselekmény - nemde?

Egyszer már feltettem a kérdést, hogy amennyiben kiss pista valósítja meg fentieket, nem egyetlen alkalommal, de már visszaesőként, többszörös szabálysértésekkel a múltjában... vajon miként lép fel ellene a rendőrség, az ügyészség, a közvélemény? Állítólagosan egyenlő jogokat biztosít számunkra a törvénykezés... de én nem ezt látom. Én azt látom, hogy Stohl Andrásra nem vonatkoznak a magyarországi törvények. Mintha áldozata lenne bárminek is, nem pedig elkövetője ill. kár okozója, akinek pedig nagykorúságára való tekintettel (beszámíthatóságára?) felelnie kell a cselekedeteiért. (vagy ő nem magyar állampolgár? ufó?)

Vagy én feleljek érte? Netán a vétlen, de jócskán szenvedő alany? Esetleg a mentorra és legújabban a mediátorokra hárítsuk immáron az ügy "megoldásának" felelősségét?

No és ki vállalja a tendenciaszerűen folytatott igazságszolgáltatás következményeit? Pintér? Schmitt? Orbán? netán a mindenre jó megoldásként sugalmazott Gyurcsány?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr272216609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása