Szeretem ezt a szót, előbb, mint újra felfedeztük volna magyarosan. Szeretem, mert a legősibb ösztönök egyike, az együttérzésé. S mint legősibb ... kihaló félben van manapság. Saját magam felé igazi együttérzést utoljára is egy kutyától kaptam, aki sem nem ismert, sem nem értett... de hogy mindent kiérzett belőlem anno, az tuti.

Ilyesmi volt ez a mai nap is. Illetve inkább a tegnapi, amikor az elhatározás megszületett, hogy ezzel a szerencsétlen asszonnyal, akit ma temettek el... valahogy muszáj sorsközösséget vállalni. Mert az nem lehet, hogy ember embert úgy semmibe vegyen, ahogyan a bankárok és politikusok azt teszik. Mintha nem is ugyanazon bolygón élnénk - egymás társaságában. És ami a legjobban elborzaszt, az az, hogy ezek a hitelt másokra rákényszerítők... ezek egyáltalán nem képesek átgondolni sem azt, amit cselekedeteikkel következményként okoznak.

Szaros 140 ezer pénz miatt - képesek a halálig kergetni másokat, akikről amúgy mindent tudnak hisz rohadt precízen magukhoz vezették és rábeszélték őket arra, hogy nekik áldozzák az összes életüket, de annak is csak a pénzben mérhető részét. Mintha a többi már nem is számítana?

Pedig de!