És, mit tehet az ember, ha nem tetszik a rendszer?
- szentségel naponta és reggeltől estig (az ember), mert már unja, hogy nem képes haladni előre... mindig csak rosszabb és rosszabb lesz neki. Bezzeg a rendszerkarbantartóknak egyre jobban megy, egyre nagyobb autókban feszítenek, és mindjárt majd 90-et kell beszerezniük egyszerre.
Mi, közben megtanulunk újra gyalog járni (hálistennek!), mert egy liter benzin ára felér egy doboz cigiével majdnem... és bizony míg egy doboz elszívása másfél napba is belekerül, addig a liter benzint 10percnél is kevesebb idő alatt zabálja fel a Zautó.
Mi tehát gurulunk lefelé a lejtőn, az emberiségből lassan végleg kihal az emberiesség látszata is, de a jómód csak nem akar alábbhagyni. Sőt, mintha még fokozódni is látszanék...
Pedig... volt itt ez a dátum - mert a nevén nem neveznék az istennek sem! - tíz évvel ezelőtt már becsapódott a ménkű a WTC ikreibe... akkor azért kicsit beszartak ezek a jómódúak, mert életükben először meglegyintette őket is a halál szele. Annak a halálnak a szele, ahonnan már a jómód minden egyes tárgyi vetülete is csak egy rakás semmivé lesz számára. Már a hulla számára... és fordítva is, a hulla is csak egy nagy semmi lesz.
Én ekkor értettem meg a terroristák szavát - addig csak az olimpiai résztvevők kivégzése töltött el mély megrendüléssel, és a szadista állatok megjelenése keltett bennem felháborodást. Igaz, akkor még 12 éves voltam... és gyerek, és tudatlan.
Szóval a terror... az erőszakos cselekedet eredete számomra akkor vált érthetővé, amikor épp a világkereskedelem központját szemelték ki a pusztulás helyszínének.
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) 1995-ben alakult, tevékenysége a világgazdaság egészére kiterjed, a szolgáltatásoktól a szellemi termékek kereskedelmén át a mezőgazdaságig. A WTO deklarált célja a globális világgazdaság fejlesztése, az életszínvonal és a jólét általános emelése, továbbá a béke megőrzése - mindezt pedig a neolib doktrínának megfelelően a világkereskedelem teljes szabadságának, és csakis annak a biztosításával kívánja elérni.
Kölcsönösség (reciprocitás) elve: a tárgyalások során elért különféle kereskedelmi könnyítések viszonosságon alapulnak. Erre egyrészt azért van szükség, mert a saját nemzeti piac védelmének leépítése – bizonyos közgazdaságtani nézetek felfogásával ellentétben – a politikusok és egyes nemzetek szemszögéből nem feltétlen jelent előnyt. A politikusok sokkal inkább a más országokba való könnyített exportlehetőségekre hajlamosak fókuszálni. Másrészt a kölcsönösség elve alapján a társadalom is inkább hajlamos elfogadni a saját nemzeti piac védelmének feladását.
Hát ez elég kusza nekem - de annyit azért tudok, hogy itt a kölcsönösség egy rakás szart nem ér, mert minálunk, Magyarországon a bajaink forrása bővült csak azzal, hogy beléptünk az EU-ba, előnyünk pedig egy szál nem származott belőle - nekünk! Mert a jómódúak hopp! - lenyelték, bezsebelték, és a hasznot jó messzire elvitték... ez az igazi gengszterváltók álomterepe lett. És tényleg, 1995 után gyorsultak fel azok az esetek, amelyek végül ilyen helyes kis csőddé alakították a magyar gazdaságot.
De úgy teszünk, mintha nem is tudnánk mi erről - pedig tudunk róla, épp csak hallgatnak a ma született bárányok - persze az aranygyapjasok!
- Engedmények intézményesítése: a WTO írásos szerződésekben rögzíti a világ országai között elért kereskedelmi könnyítéseket, így ezek számon kérhetővé és ezáltal kötelező érvényűekké válnak. Az intézményesítés egyben azt is megnehezíti, hogy esetleges belpolitikai nyomástól vezéreltetve a politikusok utólag visszavonják egy-egy országnak vagy országcsoportnak tett kereskedelmi engedményeiket és újra elkezdjék védeni nemzeti piacaikat.
Így megoldhatóvá válik a nemzetközi kapcsolatokra oly jellemző fogolydilemma (mindkét résztvevő jobban jár, ha kooperál a másikkal – viszont egyiknek sem áll érdekében megtenni az első lépést, mert az csak akkor hoz neki hasznot, ha a másik utána ugyanígy cselekszik) és a "relativ gains problem" (csak addig éri meg egy országnak kooperálni, amíg senki nem tud nagyobb előnyre szert tenni ebből a kooperációból, mint ő maga). Más szóval a Kereskedelmi Vilagszervezet tevékenysége nem más, mint különféle külkereskedelmi engedmények meghatározott szabályok szerint történő és szerződésben biztosított cseréje. A tárgyalások során természetesen minden állam a saját nemzeti érdekeit próbálja meg érvényesíteni (például bizonyos kulcsfontosságúnak ítélt gazdasági szektorokat védeni), emiatt hosszú évekig elhúzódnak az egyes tárgyalási fordulók.
Tetszenek érteni? - én már kapiskálom. Azt vettem le belőle, hogy szart sem érnek a politikusok, szarnak a nemzet érdekeire is, hiszen köti őket a jómódhoz való ragaszkodásuk. "kölcsönösen" és cserebere szinten... na, így már világos is, hogy miért a Zaudi és miért is támogatja a csőd szélén álló állam a nagyonnagycéget - "cserébe" néhány ezer munkahelyért... Jaj! De annyira átlátszó, nem? és persze undorító is!
Mert mit tehetne minden nemzet a saját érdekében? - hát csak azt, hogy szépen lassan és fokozatosan kilépne minden ilyen globális gazdasági szervezet fennhatósága alól, és megteremtené a saját kis gazdaságát... ami alig várja már, hogy megszabaduljon ezektől a WTF-októl...
a WTO szerint a szabadkereskedelem korlátozása például, ha egy ország megtiltja meghatározott termékek importját, még akkor is, ha a termék az egészségre, vagy a biztonságra káros - ezekben az esetekben a (multinacionális) gyártóval szemben az akadékoskodó államnak kell bizonyítania, hogy a kifogásolt termék káros vagy veszélyes. Nem tilthatja meg egy ország olyan termékek behozatalát sem, amelyeket a fejlődő világban például gyermekmunka igénybevételével, természetkárosítással, állat-, sőt emberkísérletek árán hoztak létre, de nem érv az importtal szemben az sem, hogy az importőr (multinacionállis) cég egy mocskos diktatúrát támogat a termelő országban.
a külföldi befektetőtől nem várható el semmilyen formában, hogy hazai alapanyagot használjon, hazai beszállítókat foglalkoztasson, vagy hazai munkavállalókat alkalmazzon a befogadó országban. A szabadkereskedelem akadályozása minden esetben büntetendő, a WTO-szankciókkal szemben nincs fellebviteli lehetőség. A vétkesnek talált ország három dolgot tehet: teljesíti a WTO követeléseit, büntetést fizet a panasztévőnek, vagy aláveti magát a WTO által kiszabott kereskedelmi szankcióknak.
- vagyis? A WTO az igazi rendszergazda! - mindenki más csak jelenthet neki, és nyalhatja a WTO valagát, amint azt - gyanúm szerint - meg is tesz a világ minden benne résztvevő állama... No de kérem, ha egyszer bele bele lehetett lépni a szarba? - azért a kilépést onnan én villámgyorsan megfontolnám, (ez lenne a negyedik dolog!) mert rohadtul bűzlik már minden: nem tetszik a rendszer! - tehát menekülni kéne belőle!
A WTO tehát per defintionem vak a társadalmi egyenlőtlenségekre, a munkavállalók jogaira, a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. A világszervezet eddigi 12 éves működésének eredményeképpen a fejlődő országokban növekedett az éhezők száma (800 millióról 870 millió emberre), a fejlett országokban pedig növekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek: a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek.
Ezt írta 2007-ben a zújság... képzelhetjük, hogy hol tarthatunk ma!? - 19 év után mennyi már az éhezők száma? - azt ugye tapasztaljuk a saját bőrünkön, hogy munkavállalói jogaink a nulla felé közelítenek, és nálunk még a Szálasi is többre van tartva, mint az élő munkás - vagy , hogy röhögjünk is kicsit: egy hatályon kívül levő törvénytervezetecskének jár egy őrző, egy asztal, egy üveglap, néhány könyvjelzőcske, egy fasz aláírása... stb.
Szó tehát nem eshet mifelénk sem a fenntarthatóságra való igyekezetről, sem a környezet védelméről, amikor a mentális környezetszennyezés forrása maga a kormányunk , az ő miniszterelnöke és mindezek tetejébe ott a KE, amely alól magát a köztársaságot már jól ki is húzta a fideszfrakció... Ó!
Csoda-e, ha nem!...
