Titkos reménységem is odalett...
2011. május 16. írta: térfél

Titkos reménységem is odalett...

Az utolsó fideszes is lenullázta magát... nem, nem vagyok szomorú. Mellettem nőtték ki magukat mindannyian, bár nem kellett volna ilyenné...

Lehettek volna nagyok is, de nem lettek (nem komplettek) - csak olyan kisstílű, pitiáner felnőtt lett belőlük. Most már mindegyik egyforma: hiteltelen, nagyotmondó, szolgalelkű és a tisztesség halovány jelét sem birtokló szó-szórókká váltak... az meg ugye, nem sok! De kevés!

Varga Mihály is megszólalt minap... pedig nagyon mélyen, én azt gondoltam, hogy ha valaki... hát akkor ő kivonja majd magát az őrületből, amit a fidesz fő foglalkozásként űz, mióta hatalom került a közelükbe - hatványozottan is. De nem vonta ki magát, sőt!

1988. december végén csatlakozott a Fideszhez. A párt Jász-Nagykun-Szolnok megyei csoportjának alapítója. 1990-től tagja, 1992-1993-ban elnöke az országos tanácsának. 1993-tól 1995-ig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet elnöke. 1994-től 2003-ig országos alelnök, választmányi tag, a gazdasági kabinet irányítója. 2005. június 11-től a párt gazdaságpolitikáért felelős alelnöke, a Gazdasági Kabinet vezetője.

1990 óta országgyűlési képviselő (1990 és 1994: országos lista, 1994. szeptember 26-tól behívással, 1998 és 2010: Jász-Nagykun-Szolnok 8. vk., Karcag). A törvényhozásban 1995-től 1998-ig frakcióvezető-helyettes. 1998. július 14-től 2000. december 31-ig a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára; 2001. január 1-től 2002. május 27-ig pénzügyminiszter. 2002-ben és 2006-ban megvédte karcagi egyéni mandátumát. Kormányzati megbízatása lejártával átvette a költségvetési és pénzügyi állandó bizottság vezetését. A Fidesz-KDNP frakciószövetség frakcióvezető-helyettese.

- szerinte: " a kormányzatnak keresnie kell a törvényes megoldást arra, hogy azok a volt politikusok is visszafizessék végkielégítésüket, akik felelősek azért, ami az országgal történt az elmúlt években" (még mindig a 98%-os bizbaszon kínlódnak)

Mondja mindezt az a jóember, akinek stílusából és korábbi megnyilvánulásai alapján, én azt merészeltem hinni, hogy ő az egyetlen szakmailag megbízható alakja a fidesznek. S mint ilyen, és mint olyan aki "az elmúlt években" végig felelősségteljes munkaköröket látott el...? Nos, talán elsőként és egyetlenként vállalhatná saját maga felelősségét is - legalább szóban, ha már tettben nem is... csak mert vastagon benne van azokban a "történésekben" (fidesztársaival egyetemben), ami az ország mai állapotához vezetett.

- arra gondolok, hogy a rendszerváltás óta rohad a magyar gazdaság... és vele rohadunk mi is - egyszerű népek, de nem úgy  a politikai elitünk! Ők nem csupán vegetáltak az elmúlt 23 éveben: kinyíltak, lombjuk fakadt, virágba borultak, és gyümölcsöket bírtak érlelni kis családjuk számára - és az egész ország kárára... Ki a felelős? - én biztosan nem, hiszen soha nem voltam abban a helyzetben, hogy egy egész ország számára kárt okozzak - tanult szakmám gyakorlása közben. Varga Mihály viszont volt ilyen helyzetben kora ifjúsága óta... ott volt minden "történésnél", aktív részeseként azoknak...

Íme:

1990-94

Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság

Tag

1990.05.03.

1994.06.27.

 

Adó

Tag

1991.01.01.

1994.06.27.

 

ÁSZV felülvizsg. végző bizottság

Tag

1991.01.01.

1994.06.27.

 

Számvevőszéki bizottság

Tag

1992.10.13.

1994.06.27.

 

A társadalmi szervezetek költségvetési támogatását koordináló bizottság

Tag

1992.02.04.

1992.11.03.

 
- tudod kedves Mihály, ha én ott vagyok... ahol vagyok, ott nem adom a nevem olyan dolgokhoz, amelyekkel nem értek egyet. S ha nem adom... pedig nagyon kérik az egyetértésemet, akkor általában röpítenek,... vagy a jobbik esetben: én lépek le abból a bizonyos körből, hiszen tudván tudom, hogy szar az, ami ott "történik". ... de inkább tesznek valami eleve rosszat az emberek, akik a cím mellé adják  a saját nevüket. (tehát nem történik velük valami.... hanem sokkal inkább előidézői annak a bizonyos eseménynek, ami tevékenységük hatásaként "megesik" többnyire másokkal
 
 
 
 

 

 

1994-98

Költségvetési és pénzügyi bizottság

Tag

1996.10.17.

1998.06.17.

 

Számvevőszéki bizottság

Tag

1995.06.13.

1998.06.17.

 

Adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázását vizsgáló bizottság

Elnök

1995.06.17.

1998.06.17.

 

- itt van ni! "adós és bankkonszolidáció"... most akkor (akkor!) mit vizsgáltál, és hogyan? Mi lett annak az eredménye? (jaja!... nyertetek négy évet a " mi történt az országban?" - eldöntésére, és tevékenykedtetek, mint kormány... (le is váltottunk gyorsan - olyan szarok voltatok már akkor is - leginkább csak a pénz elherdálásához értettetek, amihez azóta is csupán)

1998-2002

Gazdasági bizottság

Elnök

1998.06.25.

1998.07.07.

 

Számvevőszéki bizottság

Tag

1998.06.25.

1998.07.08.

 

ugyebár... ekkor is "történtek" dolgok, amiknek vannak is felelőseik - ha nem tévedek!

2002-2010

Költségvetési és pénzügyi bizottság

Elnök

2002.05.27.

 

és imé: az elmútt' nyócév'!

Hol is tetszett leledzeni?

Mert szerintem, a legelslegfelelősebb helynek az élén! Ottan volt benne a magácska bizottságában az összes létező felelősség, ami az országgal történteket érinti - nem? De!

Maga Mihály, ott volt minden egyes évében ennek az országnak a legmagasabbik helyén, ahol azt várhatta az egyszeri ember, hogy jó kezek, és jó fejek gondoskodnak az országban megeshető események felől!

De bizony, maga nem sipákolt, nem jajveszékelt, nem őrjöngött... és nem kereste a megoldások (a jó! megoldások) felé vezető utakat... Maga kedvesem, csak hagyta, hogy megtörténjenek ezzel az országgal a bajok.

Tehát nem kell messzire menni a felelősség kutatásával! Ott van benne a fideszben - annak minden tagjában... és MOST pláne a maga kormányában van a felelősség! És képzelje el, hogy MOST van az, hogy a JELEN történéseit ALAKÍTJA a maguk felelőtlensége.

Hát nem ciki?!

Visszaéléseket keresgélni (és magunkat megtalálni) - miközben ott van az - a saját felelősségünk takar(gat)ásában?

Ejnye Mihály! Magában is... nagyon nagyot csalódtam. (de most már végképp nem tudok, mert minden fideszes kimutatta már a foga fehérit - ahogy mondani szokás. Most már csak arra várok, hogy mikor mennek el valami távoli országba, ahol még vevők rá (önámításra, és hazug propaganda dumákra) a félkegyelmű népek?

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr502908330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása