Arcul csapó üzenet - az országnak
2010. december 23. írta: térfél

Arcul csapó üzenet - az országnak

Címzett: az ország - gondoltam, én is idetartozom a címzettek közé... hát akkor kénytelen vagyok értelmezni is a mondandóját a miniszterelnöknek, ha már egyszer kommunikációba bocsájtkozott velem a pórnép gyermekével (vagy velem nem is?).

Orbán Viktor azt üzente, legyünk büszkék (no de mire?)

1. "a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson;"

De hát ez nem igaz! Nemzeti egységet 2002 -óta épp a fidesz verte szét - egyrészt, másrészt, hol nemzeti egység az, ahol a szavazók kétharmada nem arra voksolt, akik kormányt alakítottak - ráadásul nem az országnak, hanem maguknak?

2. " a legnagyobb adócsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében;"

De hát olyan lett ez az adócsökkentés, amely a gazdagoknak havi 20-és végtelen közötti ezer plusz pénzt jelent, a legszegényebbektől pedig további pénzeket koboz el - azaz, még nagyobb szegénységbe taszítja őket! Ki lehet erre büszke? - ez sokkal inkább szégyen a kormányra nézvést.

3. " bevezették a gyermeknevelést támogató adózást;"

Már akinek ez támogatást jelent... a kiskeresetűnél szinte semmit, a gazdagnál pedig teljesen feleslegesen még megkönnyítette a gyerek elkényeztetését.

4. "először Európában Magyarországon vezették be a bankadót;"

Hú de nagyon ne legyen erre büszke, mert úgy visszahárította a pénzvilág a szerencsétlen emberre, hogy csak úgy emelkedik a bankok által levont összeg, és csak úgy csökken a pénztárcánkban maradó fillérke!

5. "90 év után ismét van kettős állampolgárság;"

És? Ki kérte, hogy legyen? - emlékeim szerint, egyszer már döntött erről az ország népe, hogy NEM KÉRI!  Orbán bátyánk azonban szarik rá, hogy mit akart a többség! Erre büszke? - nem kéne!

6. "a valaha volt legszigorúbb törvényt vezették be a bűnözéssel szemben;"

Melyik bűnözéssel szemben? Mert a maffia továbbra is röhög a tisztességes emberek képébe, a korrupciót pedig oly magasra szintre emelte az fideszkormány, hogy azt már el sem lehet mondani. Lehet, hogy mást jelent a bűnözés Orbánnak és mást nekem?

7. " a vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok;"

Tényleg? Honnan lehet ezt érezni? Mert egész mást üzennek a kolontári és devecseri károsultak segítség kérő szavai - vagy valami egész másban jött létre összefogás? Egyébként is ezt a mondatát én nem igazán tudom értelmezni... világra szóló? miben? és ki más fogott volna össze, mint a kárt okozó hanyag nemzet? ... vagy mi van?

8. "eltörölték a felháborító végkielégítéseket;"

Ettől a belem kifordul - dehogy törölték el! Minden maradt a régiben... nem látja a fidesz? Egyetlen esetről nem tudunk, hogy a jó erkölcsbe ütköző kielégítéseket megvonták volna másoktól, esetleg maguktól... - de várjuk rendületlenül! - ezt sosem késő megtenniük.

9. "megfelezték a politikusok számát;"

De hát ez sem igaz! Politikus nem veszett még el (sajnos) - csak átalakult: egyik pártból a másikba tette át székhelyét, ahol épp nagyobb befolyásra tud szert tenni. Mondjak néhány példát is? - elég egy is, a csúcspolitikus, aki nem feleződik bizony de színeváltós nagyon: Pozsgai!

10. "és megadták a szabad pálinkafőzés jogát."

Nagyszerű! Láttam ám a filmet, amely arról szól, hogy mentek tönkre emiatt sokan, és kinek kedvezett ez a nagyon nagy ívű törvény igazából? - erre legyek büszke?  Erre a tízre? és hol a többi? Hol a többi százvalahány rohamtempóban végigvert törvénymódosítás? Azok annyira nem szépek? Miért csak ez a 10 kívánkozott hirtelen elő?

Évek óta keresem a jelzőt, amivel a legjobban le tudnám írni a fidesz arrogáns, és önző érdekérvényesítését, nagyképű, erőszakos, és hazug politikáját... és ma megtaláltam: A fidesz és vezére, most már fél éve az ország miniszterelnöke is - ha egyetlen jelzővel kellene minősítenem, akkor az - az ALATTOMOS lenne.

"Az elszámoltatás nem a bosszúból táplálkozó elvárás, hanem sokkal inkább a jövőért érzett felelősségből fakadó érzés - jegyezte meg, hangsúlyozva: az elszámoltatás ügyében továbbra is elkötelezettek." - és ez a mondata bizonyítja is egész lényének, egész emberi mivoltának és a fideszbe táplált eszméinek velejét...

- hogy... képes úgy nyilatkozni, ahogyan azt a hallgatóság szeretné, de közben belecsempészi a saját elvtelenségét és hamisságát is, hogy a meggyötört és elégedetlen ember orra elé húzza azt a mézesmadzagot, amelyet ő maga szopogat le legelébb. Röviden és valóságosan: az elszámoltatása bosszúból fakad (csak a hallgatóra testálja azt, mintha az ő elvárásaik lennének - pedig nem is) és kizárólag a saját jövőjét építi (de azt nagyon és egyeduralomra törve) felelősség nélkül, hiszen minderre a szavazói hatalmazták fel elmondása szerint - ezért írta ki a nenyi-t is, hogy minden felelősséget elháríthasson magáról). És naná, hogy elkötelezettek - addig meg sem állnak, amíg ki nem irtanak maguk körül minden józan ésszel rendelkező és őket figyelmeztető embert. (lásd csak a parlamenti szokásukat! - A felszólaló mögé miként állítják két idiótájukat megfélelmlítés céljából? - a pálffy féléket és a másik tahó képűt, érdemes megnézni azt is, hogyan használja a jobbikot céljai elérésére, majd selejtezi ki kebelbarátait, ha úgy hozza érdeke)

Egy szó,mint száz: nem hogy büszkeségre nincs oka Orbán Viktornak, de olyan mérvű álnokságba hajtja a híveit, ami minden tiszta érzésű és becsületes embernek a szégyenére válik - mert hát az ország és a nyelv az bizony közös. De semmi más - amit művelnek, az gyalázat és szégyen az egész világ előtt. Ezért aztán - inkább arcul csapás az, amit ő büszkeségnek hirdet... Ne üzenjen! Soha többé!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr302535263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása