Tulajdonképpen tetszik az ötlet. Amikor háztáji gazdasággal foglalkozik valaki és hiányt tapasztal a konyha asztalán, jó elképzelés az, hogy kimegy a gazda az ólak egyikébe és magához ragad egy-két hízott nyulat. Azt levágja és odadobja az asszonynak, hogy

- ne! Itt vannak... főzd meg ezeket, ha más már nincs.

Különösképp okosságra vall, az a meglátás, hogy nem a girhes szamarat akarja megsüttetni, hiszen arra még mindig szüksége van, ha a terheket rajta (a girhes szamár hátán) akarja szállítani.

Tudós ember - tisztában van vele, hogy a felesleget illik elővenni, amikor szűkiben van a haza és botorság volna a hiányt növelni. Ez eddig stimmel is. A kérdés akkor válik izgalmassá, amikor azt feltételezzük, hogy a dagadt és szapora nyulakat, ha levágják... akkor vajon azok ellent óhajtanak-e állni a gazdának - védve saját bőrüket, vagy pedig továbbra is dagadni lesz kedvük még annak árán is, hogy a girhes szamár élete kerülhet kioltásra..., amiből viszont az következne, hogy senki nem viseli többé a nyulak étkeztetésével járó terheket. (hoppá!) - És szépen kifogy az apanázs alóluk... majd ... ha kezdenek szörnyű éhséget érezni, akkor kannibalizmusra adják fejüket...

A valóságban viszont azt látom, hogy a puska felemelésével egyidőben a nyulak szervezetbe tömörülnek és úgy védik az irhájukat - szarnak a szamárra.