Fene tudja lesz-e több, mindenesetre belekezdek. Elkeseredésemben. Hogy világgá kürtöljem? Nem. Nem kell - ahogy látom nap, mint nap - a világ tud róla. A világ tudja, hogy mi folyik benne. Csak hallgat. Hallgat az aljas indokokról, ámde tevékenykedik gyalázatos módon, titkosított csatornákon keresztül félemlítve meg a benne élő embereket. Az emberek pedig félve, tapogatózva keresik egymást, egy másik hozzájuk hasonlatosat. Amikor pedig megtalálták, akkor elsírják tehetetlen bánatos helyzetüket.

Tehetetlenek vagyunk. Hová is szaladjunk? Hol is kérjük ki jogainkat? Számon kérni? Kin lehetne? Ha ismerjük is a törvényt és tudjuk, hogy csúnyán elbántak velünk... mi magunk nem védhetjük meg magunkat. Ahhoz a jogi ismeretekben jártas szakember kell. Nem elég hozzá egy megcsalt feleség... aki nem tudja, hogy a bíróság kizárólag az anyagi részével törődik az ő tönkrement életének. Nem elég hozzá egy segítségnyújtó autós, ha közben rossz helyen parkol - a büntetést bevasalják rajta. Nem elég egy be nem jelentett fekete munkás ahhoz, hogy kijárja magának a büntetés elkerülését, mert különben bűnrészesként tartják számon. És nem elég, hogy valakit kirúgnak a munkahelyéről, ezzel az utcára kerülés fenyegeti, de a lehetőség, hogy munkaügyi bírósághoz forduljon ... hát az is hiányzik mellé.

Első bekezdés gyanánt, a rengeteg jogot végzett embernek adnám a feladatot, hogy lássanak el - ingyen - eseteket, amelyben védtelen embereket kellene visszahelyezniük a méltóságos emberi lét küszöbére legalább.