Közmunkára ítélt ország
2011. május 20. írta: térfél

Közmunkára ítélt ország

Fülest kaptam, hogy mi a fideszegypárti - nemzetrontó kormány következő húzása...? még kevés az infóm, de úgyis kidobják mindjárt, mert rohan az idő, és nekik is veszettül rohanni kell, hogy minél előbb kiássák a lakosság tömegsírját - ahova belelőni készülnek a fegyvertelen - munkából megélni akaró tisztességes, becsületes magyar állampolgárokat.

Nem kapkodva és cél nélkül hányják halomba a törvényeket, amelyek eddig védtek bennünket, hanem nagyon is megfontolt szándékkal, tehát semmi nem mentheti fel Orbánékat az ellenünk elkövetett bűneik miatt... majd, amikor mi már nem leszünk olyan helyzetben, hogy egy fia ellenkező szót is kinyöghetnénk tetemeink mélyéről... de lesznek akkor is, akik megmaradnak,  és számon kérnek. Legalábbis remélem!

Szóval van nekünk ez a kontárnak hitt kormányunk, de mára ki-kiderül, hogy készültek ők, csak nem úgy, ahogyan azt MI, normális emberek gondoltuk volna... Nem! Ők a saját fejük után mennek... és bizony nagyon is kész terveik szerint cselekednek: az egyház és a vallás mindenhatóságának elhintése - NEM VÉLETLEN! A határon túliakkal való parolázás, és kivételes bánásmód - NEM VÉLETLEN! A látszólag hirtelen jött ötleteik KIDOLGOZOTTAK ÉS KOMOLYAN GONDOLTAK - ezért viszik végbe olyan tántoríthatlan megátalkodottsággal. A jogoktól való megfosztások, nem a gyerekkori neveltetésre vezethetőek vissza csupán, hanem nagyon is MEGFONTOLT  LÉPÉSEK!

Véletlenről, és tudatlanságról, netán kapkodásról tehát szó nincs, ez kérem szándékolt és előre megírt forgatókönyv... és csak most jöttem rá :( - a francba is!

A közigazgatási szervezet, amit kiépítettek - a kormányhivataloktól és azok politikai megbízottjaitól kezdve, a nyugdíjazandó bírákon át, az AB-vel való látszatviaskodáson keresztül, a járásokig és vármegyékig meg a középkori uradalmakig bezáróan - a média egyeduralmával - Orbán mindent kitalált, hogy rabszolgájává tegye az ország népét. Igen, jól írtam - az ő saját eszméjének akar egy szolgáló nemzetet létrehozni - belőlünk.

Gondoljunk csak bele! Mi az alapvető szükséglete egy civilizált országban élő embernek? Végső soron a MUNKA. Abból vagyunk képesek csak és kizárólag fenntartani magunkat, ha van munkánk, ahol tevékenykedünk és annak fejében munkabért kapunk... Minden szükségleteinket ugyanis PÉNZ fejében elégíthetjük ki. (ezért is hangoztatja a foglalkoztatást, de nem ahogy mi (és normális ember) gondoljuk, hanem akként ahogyan azt ő kitervelte... köz érdekében. Nem a magunk érdekében, hanem az általa köznek nevezett valami érdeke szerint... és formában.

"kidolgozott program keretében a szakképesítéssel rendelkező munkanélküliek közoktatási intézményekben festést, vízvezeték-szerelést, önkormányzati épületek belső felújítását, sportpályák játszóterek építését, felújítását végezték el eddig - ismertette az egyik ötletadó, Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatáspolitikai bizottságának alelnöke. A kedvező tapasztalatok birtokában a jövőben is ilyen és ehhez hasonló feladatokat kapnak. A közmunkások bérének és járulékainak kilencven százalékát a munkaügyi központ, a többit pedig a miskolci önkormányzat tulajdonában álló Városgazda Kht. biztosítja. Az általuk elvégzett munka anyagköltségét a részönkormányzatok állják, és a választókerületek képviselői is jelentős mértékben hozzájárulnak saját keretükből."

- tetszenek érteni? Már a szakképesítettek is a kormánynak dolgozhatnak csupán... aláhúzott: van nekik máris ilyen keretük?

Közmunka! Ez tehát a kulcsszavuk... az, amit büntetésként rónak ki az emberre, ha ? - ha van valami bírói ítélet is hozzá... jobb helyeken! Magyarországon nem kell "kiérdemelni" a büntetés e formáját - Orbán, törvényben biztosítja a magyar emberek számára.

És büszkén hirdeti - tehát benne volt a koncepciójában, ahogy benne volt abban a közoktatás, az egészségügy, a rendvédelem, a honvédelem és lassan a katasztrófavédelem is... ami után már csak a szükségállapot kihirdetése következhet, hogy totális diktatúráját az ország nyakába akassza... eSPé segedelmével és isteni hozzájárulással persze.

Rohadt nagy szarban vagyunk már most is - rabszolga vásárra viszi a bőrünket: a tiédet is, mert mindjárt nem lesz közalkalmazotti vagy köztisztviselői státusz sem (füles szerint)... de garantált illetményed sem! 

-  ahogy nem lesz biztonság, és nem lesz jog, és egyenlőség meg pláne nem lesz, de alkalom sem arra hogy feltűnjön, ha elmegy innen az EU elnökség, mint némi fék a gyalázat kimunkálásánál.

Ennél már csak akkor lesz könnyebb dolga, amikor hagyjuk hogy az átírt tákolmánya felülírja a ma még érvényben lévő egyetlen reménységünket: a hatályos ALKOTMÁNYUNKAT, ami még biztosít számunkra jogokat.

az orbáni ugyanis nem fog! Nem lesz joga élni a nyugdíjasnak (most vezetik ki a rabszolgapiacra az 57 év alattiakat), nem lesz joga a dolgozónak a nyugdíjazásra, nem lesz jogod a munkádért bért kapni, és nem lesz jogod ellenkezni sem!

Szükségállapotban amúgy sem szokás jogokat emlegetni...

Nem lesz doki a közelben és amúgy sem tudnál fizetni, ha fáj a fogad! Nem fog a kölköd tanulni, mert majd megmondják neki hova mehet... és mennyi hitelből, amit soha a büdös életben nem tud visszafizetni majd, mert rabszolgaságért senki nem ad bért neki... Viszont! Kötelessége lesz a rabszolgapiacra kivezetett szülőjét ellátni... Szóval, csupa csupa kötelességből fog állni az életed  - két konzultáció között, ami után jogod lesz kussolni, hisz küldtek neked levelet...

 

Ami lesz, az kérem REZSIM lesz - az Orbán-keresztényegyházi kény és kedv "szabálya" szerinti...

 

Azért vagyok elkeseredve, mert még vannak egyéb pártjaink, amik szépen belesimultak az egypárti parlamentbe... és nem ellenkeznek!?

Azért vagyok elkeseredve, mert még vannak független szabad emberek, akik kompetenciával is bírnak... de meg sem szólalnak.!?

Azért vagyok elkeseredve, mert még vannak szakszervezetek, amelyek nem ébredtek fel, és nem rohannak a tagjaik után, hogy érdekeiket megvédhessék.

Azért vagyok elkeseredve, mert még nem kelt fel ez a nép... még mindig úgy alussza álmát a legtöbb ember, mintha részegsége  állandósult volna - és nem találná az utat a toxikológiára...

Miközben elítéli őket a saját kormányuk... kit halálra, kit a hon elhagyására, kit közmunkára, kit pedig csak úgy viccből... vagy koncepció szerűen...

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr722919573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása