Szavazni kéne menni... de ha egyszer nincs is mire? Nem csak a demokrácia egy nagy humbug, de maga a választás intézménye sem több annál. Ahogy kitették az egyik plakátot, már le is fújta a szél - a kertecskénkből szedtem fel, mint oda nem való szemetet. Akkor láttam, hogy ez egy kampányizé lett volna, ha rajta marad az oszlopon...

No és mi lett volna  a tegnap esti orbáni beszéd? Mire volt jó?

Ahogy a másik blogomon írtam, csak a rizsa hullott a szájából és nem hagyott nyomot maga után - semmit. Nézzük ezt a nagy semmit a képernyőkön keresztül - amiket vetítenek nekünk , de mire fel? Végső soron van bármi értelme is?

Úgy vagyok én már ezzel az egész politikai előadással, ahogy a vallási ünnepekről való tudósítások esetén lenni szoktam, hogy nézem ugyan a ruházatot, hallom ugyan az ima szövegeit, értem én az oda sereglők lelki világát is, de hogy mire való ez az áltatás? Arra még nem jöttem rá. Micsoda univerzum az, ami a valóságban történő eseményeket megpróbálja teljesen más vetületbe helyezni?

Herbert Marcuse szerint ez a beszéd univerzuma, ami bizony nagyon látványosan működik, de valójában nem hat. Hatását veszti egy idő után... én azt mondom, akkor veszíti el hatását, amikor rájön az ember, hogy sem az ima, sem a politikai ígérgetés, sem pedig a reklám szövege illetve a valóság között nincs semmi összefüggés. Semmi  - az ég adta világon még nem termékenyült meg, nem  változott meg a szavak hatására... csak az ember borul térdre az előtt, ami számára megmagyarázza a semmit... és utat mutat a semmi felé.

Hát nem egy idióta az ember gyereke?! Tessék szíves felvilágosulni végre! Tessék szíves ilyeneken rágódni - a vetítés helyett - inkább!

"Ez a nyelv azáltal kontrollál, hogy redukálja a visszatükrözés, az elvonatkoztatás, a kifejtés és az ellentmondás nyelvi formáit és szimbólumait; képekkel helyettesíti a fogalmakat. A transzcendáló szókincset tagadja vagy fölszívja; az igazságot és a hamisságot nem kutatja, hanem létrehozza és oktrojálja.

Az efféle beszédmód azonban nem terrorisztikus. Nem igazolható az a föltevés, hogy a befogadók el is hiszik - akár hogy tényleg el akarják hitetni velük - azt, amit mondanak nekik. A mágikus-rituális nyelv újdonsága inkább az, hogy az emberek nem hiszik el vagy egyáltalán komolyan sem veszik, és mégis aszerint cselekednek.

Nem "hiszik el" amit egy operacionális fogalom kijelent, az mégis önmagát igazolja a cselekvésben - abban, hogy a munkát elvégzik, hogy adnak és vesznek, hogy  az emberek mást meghallgatni sem hajlandók stb.

Ha a politika nyelve egyre inkább a reklám nyelvévé is válik, áthidalva ezáltal a szakadékot a társadalom két, korábban igencsak különböző területe között, úgy ez a tendencia azt fejezi ki, hogy az uralom és az adminisztráció mennyire szűnt meg elkülönült és független funkció lenni a technológiai társadalomban.

Ez nem jelenti azt, mintha a hivatásos politikusok hatalma csökkent volna. Épp ellenkezőleg. Minél globálisabb a kihívás, amelyet épp azért konstruálnak, hogy szembenézzenek vele, és minél megszokottabb a totális pusztulás közelsége, ők annál szabadabbak a hatékony népszuverenitástól. Uralmuk azonban beépült az állampolgárok napi munkájába és pihenésébe, s a politika "szimbólumai" egyben az üzlet, a kereskedelem, a szórakozás "szimbólumaivá" is lettek.

Annak, amit a nyelvvel elkövettek, a politikai viselkedésben is megvan a megfelelője. A komfortos kikapcsolódást biztosító óvóhelyekről szóló újságcikkekben, a nemzet vezetéséért vetélkedő jelöltek televíziós show-műsoraiban teljessé vált a politika, az üzlet és a szórakozás egybekapcsolódása. Ez az egybekapcsolódás azonban becsapás és végzetesen elsietett - az üzlet és a szórakozás még az uralom politikáját szolgálja. Nem a tragédia utáni szatírjáték, nem a finis tragoediae ez - a tragédia épp most kezdődhet. És megint nem a hős, hanem a nép lesz a rituális áldozat."