Kortárs rendszerek - kritika
2010. szeptember 26. írta: térfél

Kortárs rendszerek - kritika

"

most jöttem haza néme_ toszágból, 2 hetet voltam kinn, egesz jo volt. a cég fizette a kocsmazast is ugymond:)

 

jövő hétvégén gimis osztalytalalkozo, köv heten meg lagziba megyek,kiráály:)

 

amugy minden oke, irnek többet is, csak most jatszok "

Ezt a blogbejegyzést az előbb találtam freeblogon. Van ott nekem is valamim - ezért jártam arra. (http://cstrtk.freeblog.hu ) Van egy történetem is, mielőtt belefognék aktuális szösszenetembe: Rokon vonult be műtétre előkészülni a kórházba. A felvételiztető orvos kérte tőle a vérvizsgálat eredményeit, amit meg is mutatott. Szerencsére a doki szeme odatévedt a dátumra és így kiderült, hogy azt a leletet a paciens csak úgy elvitte magával, de nem azonos azzal, amit a műtét kiírására kért az orvos... az ugyanis nem jutott el a beteghez, valahol a kórházon belül leledzett. Mivel megkeresték és meg is találták, sőt - el is olvasták, kiderült hogy annyira nem baba, hogy műtétről szó sem lehet! Ha ilyen állapotban felnyitották volna, akár a halálát is regisztrálhatták volna. Milyen jó hogy itt van a volna! - ez is egy rendszer ugyanis, ami nem működik.

A neptun is egy rendszer, ugye? Olyan rendszer, amit - még senki nem mondta meg, hogy miért hoztak létre. Tudja valaki? Árulja már el nekem is, hogy mire jó? Én ugyanis csak azt látom belőle, hogy amikor eljut hozzá a gólya - sík hülye a használatához, de neki van a legkevesebb ideje, hogy kiszolgálja azt. Hogy az ember kiszolgálja a rendszert... azt a rendszert, amit nem ismerhet, hiszen azért jelentkezett a felsőoktatásba, hogy majd ott tanuljon valamit, ami ugyan érdekli - de nem ő maga alkotta meg. Így nem is imerheti a működését. Az oktatási anyag, a tananyag javaslata ugyan előtte van, a kreditpontok is - de hogy miért neki kell ezeket egy rendszeren keresztül rendszerbe (tanrendbe és órarandbe) foglalnia? - azt senki emberfia még nekem nem válaszolta meg.

Ez a neptun - ez valami olyasmi lehet, ami senkinek nem kellett, senki nem tudja érdemben használni, viszont senkinek sem jó, hogy működtetni kell. Ki találta ki vajon? Ez is Magyar Bálint sara? - erre szokás azt mondani, hogy izé... itt van, oszt'  - így van ez manapság + sóhaj. És senkinek nem jut eszébe kivágni a jó büdös francba... Pedig de sokat lendítene az ügyön! Összetolná a sok oktató a fejét és augusztusban szépen összeállítanák a karok órarendjét. A tanrendet elosztanák az évfolyamok szerint és szépen kiírnák azt a hülyegyereknek, hogy tudja, hova kell mennie és melyik órára ahhoz, hogy minél hatékonyabban sajátíthassa el a választott szakmai ismereteket. Úgy ahogyan azt az oktatók a legjobbnak, legildomosabbnak látták. (azért ők az oktatók, nem?) Régen is megtaláltuk a kiírást és közben szépen összeismerkedtünk a csoporttársakkal, akik mind ugyanazokat az órákat látogattuk és ugyanazokból a tárgyakból vizsgáztunk, ugyanazoknál a tanároknál. Csak akkor mindez észrevétlenül és gond nélkül történt. Nem úgy mint manapság - amikor a rendszerrel csak a gond van. A neptun megléte okoz gondokat - nem kicsiket és nem keveseknek.

A másik állat rendszer (bolognai) már szépen inog - alig áll a lábán. Azt szerintem már most le lehet dönteni a lábáról (akár januártól).

A foglalkoztatási rendszer a következő, ami tulajdonképpen egy olyan valami, amit viszont kapásból szétvertek a gengszterváltás idején és azóta sem bírtak helyette kitalálni mást. Ez tehát nem csoda, ha nem működik... ami nincs, az nem működik ugyebár... csak olyan izé lesz belőle, mint amiről a blogjában "beszámolt" az érettségitalira várakozó valaki. Valaki, aki ilyen jellemző módon áll hozzá az élethez... de jó kis munkahelye lehet, ha még a kocsmára is adnak neki pénzt :). De milyen nívós is lehet az a munka, ha arról így nyilatkozik a dolgozó... akit még túl is fizetnek.

Na, ezzel jutottam el a mondandóm lényegéhez:

  • Réges régen a természet megalkotta az embert. (az univerzum egy pici működésre kész darabkáját)
  • Az ember alkotott hozzá társadalmat, amiben megkönnyítette az életét - a munkáját.
  • Ma a társadalom alkotja meg azokat a rendszereket, amelyek megnehezítik az ember életét és értelmetlenné teszik a munkáját. ( gépezet nélkül (látszólag) működésre képtelen embert)
  • Ma a társadalom alkotja meg magát az embert is, amelyik rohadt szarul érzi magát benne - de azt mondják neki: hogy "nem baj az, hiszen - ilyen a világ"

Én viszont azt mondom, hogy a világ olyan, amilyenné az emberek teszik a saját gondolkodásmódjuk által, illetve a környezetükhöz való viszonyulásuk szerint - igenis alakíthatnak rajta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr772324622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása