Szarjatok sünt!
2012. január 03. írta: térfél

Szarjatok sünt!

Olyan jó elképzelni, hogy mindez hogy is történne a valóságban, és hogy kinek a valagában lenne az a sün :)? - tessenek találgatni!

Innen jutott eszembe. De menjünk szépen sorba... mert mit látok az metropol címlapján?

16 éves csúcson az államadósság!

(de nem baj, mert Selmeczi szerint nem szakmai az anyag)

Szerintem viszont Orbán elbukott.

Két frontos harcából az egyik - az államadósság elleni - elveszett. Azaz Vidóka a vesztes, meg az ő jobb keze, vagyis még nagyobb lett a gáz mindannyiunknak, mint volt őelőttük, pfejj!

Meg sem nézem a másik fronton mi a helyzet, mert annak vagyok én magam is szenvedő alanya, tehát tudom: Orbán legyőzettetett - él, és virágzik a munkanélküliség... bezzeg a németeknél!

Egy szó, mint száz... másfél év alatt több a kárunk, mint a hasznunk = rosszabbul élünk, mint 2010. előtt. (és akkor még csak egy áfaemelést nyögtem ki idén)

Hogy mi vár még ránk, arra gondolni sem szoktam, mióta a mai napot akarom túlélni csupán. Nekem már van benne gyakorlatom, de mi lesz azokkal, akik az idén kapják meg első pofonjaikat? Mi lesz azokkal, akik most először lesznek kénytelenek szembenézni a véres valósággal?

Mi lesz azokkal, akik eleddig mindent elhittek, amit a fülükbe sugdostak, vagy amit a szemükre dobtak a dobozból, ami manipulációk úgy kiverték a biztosítékot sokakban, hogy inkább éhségsztrájkolni kezdtek, más sokaság őket mentek megvédeni az ünnepek helyett és alatt, hogy csak végre egyszer megszabadulhassunk a hazugságoktól - amik vannak fideszéknek dögivel...

Mondhatnám, csak az van nekik a tarsolyukban, és semmi más. Hazudnak éjjel, és hazudnak nappal, és hazudnak szarás közben is, mert olyanok, mint a liba a sütőben, amikor kiszól azért egy pillanatra: "ugye, milyen jó illatom van?"

Így jutottam el az metropol belső oldalára, ahol a hatalmas cím alá "TÜNTETÉS AZ OPERÁNÁL" sunyizták be a következőket:

A Fidesz szerint hétfő este világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig...

Ez a hétfő este ugyebár tegnapra esett, az esti órák setétjére, hogy a civilek tüntit hirdettek azon oknál fogva, hogy már megint mulatozik a kormány. Most éppen a bukott harc kellős közepén kidobált milliók fölött ültek tort, csak előbb bepötyögte Szájer (fideszes katona és friss dezertőr) az Ipodjára azt a tákolmányt, amihez utóbb asztalkákat is rendeltek, majdan föstményeket - 25 millióért, és a giccsegylet még az Operába is ünnepeltetni kívántatta magát épp 13 millióért, a kisérdeműekkel karöltve.

Szóval, ez ellen tiltakozva kerekedett fel az a sok tízezernyi állampolgár, akinek eszébe sem jutott felhatalmazást adni száznál alig több fideszes érzelműnek, hogy kihúzzák alóluk az alkotmányos jogaikat, valamint hogy harcot kezdjenek két ellenségnek kikiáltott tény ellen, amit aztán jól el is buktak (nőtt az adósságállomány és a munkanélküliek száma, hogy az áfáról ne is beszéljünk). E valós tartalomból kiindulva kellett volna a hírt elkezdeni... de hát muszáj annak az MTI-nek hazudni, amelyet az Orbán-kormány kiszolgálásával bíztak meg, akik azzal keresik a betevőre valót (és egyéb luxusra), hogy lehazudják a nép számára a csillagot is az égről.... Pfejj! - hopp, most inkább fel kellett nekik hazudni, ha már egyszer "világossá válik" - szerintük :), csak mert szerintem ennél lejjebb nemigen van már....

...az "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak.

No! Én ilyenkor szoktam eldobni magam - mert hát elég jól megismertem már azokat, akik ezen a demonstrációsorozaton részt szoktak venni. Édes, aranyos emberek, általában 50 körül mozog az életkoruk, tehát abszolút képben vannak a múlt rendszerek és kormányok és a mai tekintetében. Ezek azok az állampolgárok, akik régóta nem járnak szavazni, mert hát nincs kire! Már csalódtak minden pártban és minden politikusban, minden ígérgetéssel szemben immunisak, többnyire ők támogatják a kilátástalan helyzetbe került gyermekeiket, vagy éppen saját nyugdíjukért aggódnak, amit a visszamenőleges törvénykezés tilalmát semmibe vevő Orbán féle törvénytelenség hozott a nyakukra. Ha valakik... hát ők azok, akik a rend védelmében és a törvényeket betartva eleddig csendben tűrtek, még ha lelkiismeretük berzenkedett is, de azért gondolták, hogy rosszabb már nem jöhet őszülő fejükre....

De jött! És ezt a rosszabbat épp az hozta el számukra, akitől azt várták, hogy a másik rosszal szemben ez lesz a jobbik... De nagyot tévedtek! A Jobbikkal kapcsolatosan is, és a Fidesszel különösen, hogy az orbáni káoszról, jogbizonytalanságról és diktatórikus kormányzásról ne is szóljak most.

Végül egyetlen kérdésem lenne: fideszék minden kiejtett szava - épp annak az ellenkezőjét jelenti a valóságban? Csak figyeljék meg! Kezdjük ezzel a nyúlfarknyi cikkrészlettel:

  1. a nemzeti ügyek kormánya = a nemzetre szarik nagy ívben, egyetlen ügyet nem képes a kormány a köz, a nemzet egészének érdekeltsége mentén vizsgálni legalább...
  2. az emberek felhatalmazása alapján = szavazott vagy fele a szavazásra jogosultaknak és annak a 2/3-a sem kérte meg a fideszkormányt semmire, azaz Orbán kizárólag a saját felelősségét nem vállalja, ha állandóan felhatalmazásról beszél...
  3. kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit = előbb tessék azokat a hibákat megmondani végre! Aztán lássuk, hogy valóban javítottak-e azokon! (csak úgy jelzem, hogy a fő támadás az államadósság ellen irányult... és a "kijavítás" miatt most épp 16 éve nem látott magasságba kúszott az államadósság - mi lett volna, ha nem harcol ellene?... jajjaj...)
  4. "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" = ad egy: gyűlöletkeltés levédve! Az köztudottan Orbán Viktor nevével kapcsolható össze még 2002-től, ami éppen az általa néven nevezett ellen irányult, csak mert személyes gyűlöletét - az őt legyőzőre - kivetítette egy fél országra (még ma is vannak, akik nem tudják agyukból kitörölni Gyurcsány nevét, pedig ... hol van már szegény?) ad kettő: ez egy különösen izgalmas mondata a betegünknek, mert ha jól megnézzük a fogalmazását... hát éppenséggel lehet, hogy most is magából indult ki (csupán) és a tudatalattijából feltört valami..., valamiképpen a valósággal ötvöződve az ő akarata és hisztis bosszúja kutyulódhatott itt össze, mert kik lehetnek azok a "gyurcsányi gyűlölet - keltők"? Igen bizony, az éépen ő maga! és hogy mitől országot tönkretevő? - hát mert azt vélte 2002-től az ő kis agya, hogy orbán viktorka nem létezhet a háttérben (ellenzékben)... de nem ám! Ő kizárólag csak nagyonnagyorbán viktor lehet, és amíg nem kerül az ő szerinte őt megillető helyre (miniszterelnöknek vissza), addig mindenki más "tönkre teszi csak" az országot, ami mellesleg - és gondolkodása szerint - szintén az ő saját tulajdona, amivel azt tehet, amit csak akar... pfejj, de beteges ez!
  5. rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak = az a fő baj ezzel a Viktorral, hogy nem veszi észre (szegény beteg), hogy amit művelt a törvénykezési ámokfutásával, ahogy azt leámokfutotta, és ami ennek következtében az országunkra vár... nos, az lett maga a káosz, hogy a törvénytelenségeket éppen a fideszjogászmaffia követte és követi el - regnálásuk alatt csak igazán és tűrhetetlen mértékben, és hogy a büntető politikájuk nem egyenlő a renddel... csak mert épp az ellen lázadozik már az egész nép, hogy ne a szerencsétlenek büntetésével remélje már a gazemberek által előidézett károk megszűnését!

 

Csakhogy... s mivel... mindezeket tudjuk rég,

ám diktatúrában nincs apelláta (még),

ezért addig is szarjanak Orbánék sünt!

Sokat... és naponta többször is... :)

- azt kapják vissza mindannyian, amit nekünk okoztak az utóbbi majd két évben, és amit nem tűrünk tovább!

ELÉG VOLT BELŐLETEK!

 

- keresd a pénzt ott, ahova dugtátok! Minket már kifosztottatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr353516544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása