" Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van "

Az állás kiegyenlítődni látszik: nyolc év tendenciájának eredményeit a fidesz kormány fél év alatt elérte. Ez folyik a politikai térfélen.

A lelátón - mi nézők - pedig ugyanazt látjuk e félidőben, amit már tapasztalhattunk a korábbi mérkőzéseken is: mi fizetjük a belépőket, mi ülünk a kényelmetlen műanyag székeken, horribilis összegekért kapunk a büfékben ehetetlen zagyot, ha ránk jön a szükség akkor pedig olyan sort kapunk magunk elé, amelynek láttán nyugodt szívvel csináljuk össze a saját gatyánkat. És még örülünk is neki, hogy nem kellett szagolni mások vizeletének és székletének a bűzét... inkább mossuk a magunk összecsinálta szennyest.

Míg élvezhetetlen a pályán a játék, már nem tudja lekötni senki figyelmét... egymás felé fordulunk és kiakasztjuk mi a szomszéd szurkolókat. Még tart ugyan az ellenfél iránti ellenszenv, de már csak az első áldozóknál. MI idősebbek tudjuk, hogy nincs új a nap alatt...

Bennünket mindig, és újra meg újra csak átvernek. Ezek a fickók ott a pályán nem szórakoztató játékkal szolgálnak ki bennünket, hanem kizárólagosan saját szakállukra dolgoznak.

Pankráció ez a javából! Egymást csak úgy ütik mintha... bennünket viszont kegyetlenül átvágnak. Életesélyeink mit sem változnak, marad minden a régiben: szolgálatot teljesítünk - asszisztálunk a politikusok kényének kedvének.

Mellesleg: A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1988-as felmérése szerint:

"Azt, hogy a nagyvállalatok magánemberek tulajdonába kerüljenek, az emberek többsége (69%) nem helyeselte." - na, akkor szartak először a fejünkre!

Ferge Zsuzsa írja a könyvében: "A hatalom, a tulajdon és a tudás körül kialakuló viszonyokat tekintem kiemelkedően fontosnak az életesélyek alakulása szempontjából. " Ezek szerint a hatalom birtokosai a pályán ölik egymást (látszólag), a lelátó - mint tulajdon - nem a miénk, de szépen lelakjuk, néha még meg is bontják, szét is tépik néhányan, hogy mások már ne tudjanak a kényelmetlen széken helyet foglalni. A tudásunkkal pedig kitörölhetjük a valagunkat, amikor épp a gatyánkba eresztünk belőle valamit.

Életesélyeink szertefoszlani látszanak... mintha nem is lettek volna soha?!

Piacvezérelt társadalmunkban a hatalom, a tulajdon és a tudás nem erőforrás többé, hanem csak tőke: politikai tőke, gazdasági tőke és kulturális tőke, ami viszonyaink közepette viszont pusztán rohangáló töketlen kutyaként viselkedik - az emberi erőforrás helyett. Fentiek mellett egyre nagyobb és egyre kiváltságosabb szerepet kap az információ megszerzése, illetve az információ fölötti uralom - napjaink épp erről szólnak. (ez volna a média szőröstül-bőröstül) Az információs hatalom megszerzése kapcsán egyre elterjedtebb kellék lett a kapcsolati tőke, ami mára az elsődleges és szinte már egyetlen beszámítandó "emberi erőforrás" kategória lett. (van haver? - akkor erőforrás vagy. Nincs haver? - akkor megdöglesz)

Az állás tehát 0:0 - kormányaink alul múlják egymást és önmagukat. Ilyen az, amikor edzők és felkészültség híján esnek egymásnak a csapatok... Talán bizony elő kéne kaparni a még életben lévő szakértelmet! Talán bizony be kéne szüntetni a felesleges politikai csatákat! Sokkal inkább hagyni kéne a lelátókat üresen tátongani addig, amíg mindenki keres magának olyan elfoglaltságot, aminek kézzel fogható eredménye leend... oszt' majd visszajövünk szurkolni, ha lesz kinek!

" Magam a társadalom jellegének, minőségének meghatározásánál mindig a fizikai és társadalmi életesélyek eloszlását tekintem fontos társadalmi jelenségnek, vagyis azt próbáltam megérteni; mi befolyásolja azt, hogy milyen hosszan, milyen egészségi és mentális állapotban élünk, illetve hogy mi befolyásolja azt, hogy milyen életet tudunk magunknak elképzelni, és mennyire vagyunk képesek ezt a választást - a nem választás is választás - befolyásolni, azaz saját sorsunkat alakítani. "

Pont így vagyok én is ezzel. Ferge Zsuzsára kellene hallgatnunk! Őt kéne olvasnunk ahhoz, hogy sokkal könnyebben rájőjjünk arra, milyen sorsot is szánnak kormányaink nekünk... és milyen sors az, amit szívesen megélnénk - saját magunk alakítva azt.