Jogi lépegetések - óriásjárás
2010. november 24. írta: térfél

Jogi lépegetések - óriásjárás

Óriásjárás - hétmérföldes csizmában... hipp-hopp! ott legyek ahol akarok! - de nem ám árkon bokron át, ahogyan az a valóságban minden halandónak dukál... Nem! Az ilyen óriásjárás - mondjuk úgy, hogy támadóállásokba lépések sorozata - csak azoknak megy, akik kaptak hozzá kompetenciát. Adta nekik bele kezükbe orbán basi - a magyarok atyaúristene és mindenható ura az eljövendő rendszernek, ami sokkal inkább önkény, mint rendet szerető és megteremtő akarat. Na! Kiverte nálam a biztosítékot már megint, most ez a cikkecske, amiből részlet következik, ám az egész írás arról szól, hogy fideszéknél ki kivel van kormányon és annak fazekaiban ki kivel kotortatja a zsét szét a nem létező zemberek elől - bele a saját fattya szájába.

"A történtek kapcsán a KEH leszögezte, nem a KEH állampolgári, kegyelmi és panaszos ügyek felelősévé tett Kontrát Nóra hibázott. Kontrát Károly is kiállt a lánya mellett; egy államtitkárként kiadott közleményben tudatta, „mind a valótlan állítást megjelentetőkkel, mind a rágalmazó információt átvevő és terjesztő sajtóorgánumokkal szemben” megteszik a jogi lépéseket."

Én is... én is akarok jogi lépéseket tenni! Sürgősen és azonnal, de sajnos nem tudom kinél jelentheném be panaszomat az kormányotokkal szemben - mert nekem ugyan nem kormányom az ilyen!

Szeretne az anyukám is kiállni mellettem és egy magánlevélben tudatná minden 2/3-os - fejedelmi urával azt a tényt, hogy nem leánya hibázott, amikor valamely polgármester puszipajtása és gazdasági segítője számára adományozandó munkakör létesítése folyamán ,az ő leányát - egy egész polgármesteri hivatal, egy éven át tartó  üldöztetése folyományaként - arra kényszerítette, hogy életének és egészségének védelme okán felmondani kényszerült. Ennek okán és következtében az anyukám tudatni kívánja minden jó érzésű emberrel, hogy egy szem gyermekének megélhetésében oly nagy fordulat következett be, amellyel azóta sem képes megbírkózni, és folytatólagosan azzal szembesül szakképzett és nagy tapasztalattal bíró leánya, hogy semmi kilátása nem lehet többé az értelmes emberi életre, valamint gyermekének azaz, az anyukám unokájának bárminemű segítésére a továbbiakban. Így azzal kell szembesülnie az anyukám lányának, azaz nekem, hogy semmi hiba elkövetésével mértéktelenül nagy erkölcsi és anyagi veszteségbe sodorta őt az ocsmány politika. A pénzéhes és felelőtlen önkormányzati vezető ,valamint az állásomat azóta is bitorló többszörös milliomos álláshalmozó felelőtlen és erkölcstelen, minden jogalapot nélkülöző életvitelének kivizsgálását indítványozom, annak elítélését kérem, és keletkezett károm kamatostól történő megtérítését tartom kívánatosnak... vagyis az anyukám.

Én csak mélységesen felháborítónak tartom a kormány és ahhoz hű, ámde gondolkodásra képtelen tagjainak, rokonainak, talpnyalóinak, és kiszolgálóinak azon rezdüléseit, amelyek minden tisztességes megfontolást nélkülöznek, fittyet hánynak az ország gazdasági helyzetére, és olyan klientúra felépítését tartották illdomosnak, amelyből a szakértelem teljes mértékben hiányzik. Ahogyan az ország sorsáért való aggódásnak sem látszik semmi nyoma, de még az ígéretek betartására való hajlandóság sem fedezhető fel ezen közben.

Pusztán az óriás léptékű korrupt kinevezések, mások javainak aljas módszerekkel történő kisajátítása és a népesség romló állapotának fokozott elérésére való törekvés látszik. Miként nem riadnak vissza a jogrendszer teljes felszámolásától sem, akként valósítják meg minden akaratukat olyan vehemenciával és erőszakkal, amely már egy maga is JÓ ERKÖLCSBE ÜTKÖZIK. De ennél sokkal taszítóbb az a körülmény, amelybe mindezen cselekedetek következtében az ország népe kerülni látszik... azaz pusztulás felé kormányoz a kormány bennünket. Rokonait pedig a kánaán kánaánjába ...

S E G Í T S É G ! Magyarország agonizál - a fidesz pedig urizálva dőzsöl a kárunkra... könyörgöm, elégeljük már meg és küldjük őket a jó büdös fenébe - jogi lépéseikkel együtt! Léci, léci lécike! Orbán, takarodj el innen te... az egész pereputtyoddal együtt - Persona non grataként ... Huss! El innen! El a kezekkel Magyarországtól!

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr152471535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.