Orbán kannibál?
2010. október 31. írta: térfél

Orbán kannibál?

Én ezt nem értem.

Ezek hülyék? Vagy minket néznek levágásra méltó állatnak csak...

"A javaslat ezek mellett feloldja a köztisztviselői törvény, a vezetői szintek számát korlátozó rendelkezését. Kimondja, hogy helyi önkormányzatnál a főjegyzői, jegyzői, aljegyzői kinevezésen túlmenően a 10 ezer feletti lakosú településen, valamint a körzetközponti feladatot ellátó önkormányzatnál, a megyei jogú városi önkormányzatnál, a megyei önkormányzatnál, a fővárosi kerületi, a fővárosi önkormányzatnál osztályvezetői és főosztályvezető-helyettesi szintnek megfelelő vezetői megbízáson túl további vezetői megbízás is adható. Ezt az előterjesztők azzal indokolják, hogy az egyes területek fokozott vezetői ellenőrzése növeli a munkavégzés hatékonyságát.

Az előterjesztés lehetőséget ad még arra is, hogy a munkáltatók "eltérítsék" az illetményt, és ezzel "versenyképesebb" fizetést adhassanak.

A törvényjavaslat a tervek szerint 2011. január 1-jén lép majd hatályba."

... ? ... ? ... csak cöcögök itt magamban... egyszerűen nem bírom felfogni, megérteni az indokot, mely szerint egyrészt: sunyiban a hétvégékre igazítva kotorásznak bele minden törvénybe, másrészt pedig MIÉRT? Miért teszik épp annak az ellenkezőjét, amit és amiért a választóik pont rájuk szavaztak? Ezek komolyan azt hiszik, hogy nem tűnik fel a szemenszedett hazugságuk ? Amikor kisebb államigazgatásért jajongtak korábban, most  meg hatalmasra duzzasztják azok körét, akiknek létszámát csökkenteni ígérték... Már eddig sem volt képes szerény gazdaságunk kitermelni a rengeteg korruptságra is hajlamos vezetői pozíciók juttatását... de ha még a törvényt is eltéríti utálatos kormányunk... és még magasabb összeget is megítéltet a kontár pártkatonáinak - bármennyinek a tervezet szerint ? Akkor ezt nem tudom másként minősíteni, mint hogy szándékosan teszi tönkre az ország gazdaságát. Annak érdekében áldozza fel és vágja le az adózó állampolgárok nagy tömegeit, hogy saját embereinek biztosítson olyan életvitelt és olyan jogosultságokat, amelyek teljesen egyértelműen kivéreztetik az ország még létező összes tartalékából...  Orbán és társai távol állnak a törvények tiszteletétől és attól az elképzeléstől is, hogy életben kéne hagyni a magyar társadalom nagyobb részét is.

Ezek után nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, amit a Kötcse felett elrepülő madarak hallani véltek:

Nos, akkor olvassátok, mit mondott a Nagy Vezér legutóbb a kötcsei találkozón (vágatlanul, kompletten, csak az öndicsérő ömlengések lettek kihagyva) :

"...BARÁTAIM. Magyarok!
De, gyorsan hozzáteszem: Győztes magyarok!

Mert, Magyarország, győzött. Rövid időn belül, már másodszor is.
GYŐZTÜNK! GYŐZTÜNK! GYŐZTÜNK! – Istenem, de jó ezt kimondani.

Győzött, a haza - immár nincs ellenzékben!
(Meg mi sem – végre!)

Az első szó, a köszöneté.
Mert köszönet illet mindenkit – közületek – akik tevőlegesen hozzájárultatok ahhoz, hogy keserves nyolc év után, győzzünk. Hogy elkergessük a népnyúzó, és

pipogya szocialistákat, és újra kezünkbe vegyük az ország irányítását.
Köszönöm, hogy bíztatok bennem!
Pedig – és most itt, zártkörben, bevallhatom – néha már én is közel álltam ahhoz, hogy feladom.
De Laci (Kövér), Péter (Szíjjártó), és Gábor (Kubatov), kannaszám öntötték belém, az erőt.
Hármuk kitartásának – no meg a zseniális ötletüknek – köszönhető: Itt tartunk!
Isten bizony, nem tudom, hogy ki mondta, de igaza volt: „Ettől a Szíjjártótól,
még Göbbels is csak tanulhatott volna!”

De ne szaladjunk előre!
Erről, majd később bővebben beszélek. Előbb: Kötcse.
Miért szerettem meg Kötcsét, és miért jövök ide szívesen – ha hívtok?
Ez a csodálatos Dobozy-kúria, már 2004-től ad minden évben otthont, a méltán népszerű Polgári Pikniknek. Nem tagadom – nem tudom miért – de nem szerettem

korábban ide jönni. Talán azért, mert közel van Őszöd!? De a dolgok megváltoztak! Már szeretek! Miért?
A „böszme”, a nyakigláb, a Gyurcsány, Ő a kulcs.
Mert Ő, jött ide! Vagy: Menekült!?
A lényeg: Itt vert (vett) tanyát, a „kedvenc” ellenségem, én meg, jöttem utána.
Piszkálni, bosszantani, kínozni, és bosszút állni!
Mert megérdemli!
Tudjátok, micsoda kéj, hosszú tömött autókonvojjal végigautózni a falun, a háza előtt, azzal a tudattal: hogy ez, ott bent, a függöny mögül, kukucskál, meg lesekszik!?
De, már nem sokáig – megsúgom nektek.

BARÁTAIM.
Mi a kisemberek pártján állunk, meg az ő érdekeiket képviseljük, és mi meg is fogjuk valósítani az álmaikat – hozzáteszem, kommunista módszerekkel – csak nem

úgy, ahogy azt, a kommunisták, meg a szocialisták gondolták. No, meg a „böszme”.
Csak, hogy ki ne felejtsem, őt se!

Tudjátok: Mi „virtuálisan” fogjuk megvalósítani az álmaikat. Kinek-kinek a magáét!
Ebben nagyok vagyunk. Mindenkinek azt mondjuk, amit hallani szeretne.
Ilyen egyszerű. Ez a szabadalom. Ez a „titok!”
De ezt, TI már tudjátok, és szerencsére, gyakoroljátok is rendesen.

És erre nem jöttek még rá ezek a szerencsétlenek – a szocik se, meg a bugyuta emberek se – nyolc kemény év alatt! Etettünk, és hülyítettünk mindenkit.
Mondhatnám: „Parasztvakítás volt, felsőfokon!”

Én is, illetve mi mindannyian, akik itt ülünk, szintén elmondhatnánk azt,
amit Gyurcsány mondott, Őszödön:
„Hazudtunk reggel, délben, meg este!”
De mi, megtehettük, Ő, meg nem! Mert már szinte „mindenki” velünk volt!
Mert, tettünk róla…, és érte is…, rendesen!
És akkor most visszatérnék Lacira, és Péterre, valamint az ő zseniális ötletükre:
„Két sima, egy fordított.”
Ez a lényeg: A kiábrándult, a csalódott, emberek, észre sem veszik, ha két nyilvánvaló igazságba, egy nyilvánvaló, hazugságot csomagolunk. És, ez akkor működik

igazán, ha még a vízcsapból is ez folyik, és ha ezt szajkózzuk, orrba-szájba, éjjel-nappal! Zseniális, nemde?
És működik, nagyon is jól működik!

A Szíjjártó, és a Répási, ezt már művészi tökélyre fejlesztette.

BARÁTAIM.
Most, ebben a csodálatos, és szinte „paradicsomi környezetben”, ebben a szikrázó napsütésben – látjátok, még a NAP is nekünk süt – javaslom, lazítsunk egy kicsit!

Lazítsunk, mert e két csodálatos győzelem után megérdemeljük!
Lazítsunk, és emlékezzünk!
Nosztalgiázzunk!

Ismeritek azt a Nesquik kakaó reklámot, tudjátok, azt a nyuszisat?
Azt a ”Igyál még egy bögrével, és fogd rá a nyuszira!”
Blőd dolog, tudom, de mindig ez járt a fejemben, és ez ugrott be, amikor fárasztottuk Gyurcsányékat!
Jó mi?
Emlékszem, 2006 nyarán, éppen Tusnád-fürdőn voltam, a szabadegyetemen,
és éjszaka csörög a telefon. Kövér Laci volt, és értesít, hogy „Meg van az anyag!”
„Milyen anyag?” – kérdem én, még az álomtól kábultan.
”Hát a Gyurcsány, Balaton-őszödön, zárt körben elmondott beszéde.
Bennfentesek kilopták!” – mondja Laci.
”És? Akkor mi van? Mi van benne? Jó az nekünk?” – kérdem, még mindig kábultan.
”Mi az hogy! Azt mondja benne: Hazudtunk, reggel, délben, meg este!
Meg, trükkök százait vetettük be! stb.” – majd összevágjuk, meg rövidítünk, így Laci.
No, erre aztán tényleg felébredtem! Bingó!
Megvagy Böszme! Te leszel a „nyuszi!” Kész vagy, ez a meccs, már a miénk!
Innen már, csak időzítés, és tálalás kérdése az egész!
A többit tudjátok.
No, itt is, mint mondtam, azonnal a nyuszi, a Nesquik nyuszi ugrott be!

Hát, rájuk is kentünk mindent, amit csak lehetett, meg hergeltük a népet is rendesen.

Így, a mi korábbi stiklijeink, már a kutyát sem érdekelték, és azt már mondanom sem kell, hogy akkor még Polt Peti is ott volt a helyén, segíteni!
A Járai is szépen dolgozott, a bankban!
De mindezek ellenére, Őszöd, Kossuth tér, TV-székház, kordonbontás, és az ultimátum ellenére is, csak tartották magukat!
Mit tegyünk? Mit is tegyünk, hogy eltakarodjanak?
És akkor beugrott: HOFI! Igen, Hofi Géza!
Köztudott, hogy kölcsönösen utáltuk egymást, de most, tényleg Ő segített!
”Időnk van, tejünk van, (ha el nem lopták), akkor szoptassunk, akarom mondani: Szopassunk!”

EZ AZ!
Szívassunk meg mindenkit, aki nem minket akar!
Népszavazással!
A „szociális-népszavazással!” Ami már majdnem olyan volt, mintha arról szavaztattuk volna meg a sok marhát, hogy legyen ingyen a sör! És bejött!
Nem ragozom tovább.
Hofitól jött az ötlet, a szívatás, ami aztán végérvényesen megrogyasztotta őket.
A többi, már csak végjáték, és (vígjáték?) volt!
….
…(No, itt voltak, az öndicsérő ömlengések, ettől azonban, megkíméllek benneteket!)

BARÁTAIM.
Itt a végén, csak, hogy naprakész is, meg friss is legyek:
Tudjátok, ez a tragédia, ez a, mondjuk ki, ez a vörös-iszapos tragédia, soha jobbkor nem jöhetett volna!
Ez most nekünk olyan volt, mint anno a németeknek, a Reichstag felgyújtása!
Most aztán mindent, szó szerint mindent megoldunk, ha már így a „markunkba esett”, a lehetősége.
Jó, tudom, azt „megcsinálták”!

Ez, meg jött! Mintha megrendeltük volna…! (Nem is megy oda szakértő, egy se…!)
Köpköd is ám az ellenzék, meg a még szabad internetes világ, rendesen.
Meg rebesgetnek ezt-azt egyesek: „narancssárga trikóba bújtatott ürgékről” – csak,
hogy szó szerint idézzem, a jóakaróinkat. Viccelődnek, a zemberek tragédiájával!
Kész röhej, hogy milyen gazdag a fantáziájuk – hát nem…!?
Pedig, mit is mondott Pelikán elvtárs?
„Az ürge, a gát legnagyobb ellensége!” – és ezt a szocialisták, nem tudták…?
Hááát…, most megtudták!

BARÁTAIM.
Remélem, tudjátok: győztünk ugyan minden lehetséges színtéren, de a neheze,
megszerzett hatalmunk megerősítése, és megtartása, még csak most jön.
Az első próbatétel, a költségvetés lesz!
Bízom Bennetek, nyomjuk le a torkukon, ezt is!

A zembereket pedig, bízzátok csak nyugodtan rám!
Majd én szívatom őket…, tovább!

Hajrá Magyarország!
Hajrá magyarok!..."

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr22411662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.