Mik az orbáni tabuk?
2010. szeptember 13. írta: térfél

Mik az orbáni tabuk?

Azokra gondolok, amiket secpec sikerült neki eltüntetni. Meg arra is gondolok, hogy nem tűnünk-e el ezekkel együtt mi is? Mert, ha tabuk alatt a demokratikus kormányzás feltételeit érti, akkor bizony jogos a felmerült kételyem, miszerint nekem és velem együtt sokunknak annyi (meg egy bambi) lesz. Az is eszembe jutott már, hogy rengeteg okos ember van (csak itt a neten is), aki szakmájához értő, és a világban folyó eseményeket ok-okozati összefüggéseiben is látni képes... és bátor is eléggé, meg függetlennek is gondolom én... szóval annyi figyelmeztető jel képződött mifelénk az utóbbi 20 évben, hogy talán oda kéne figyelni és figyelembe is kéne venni az ő szavaikat. Csak mert érdekünkben áll.

Ma például erről az írásról jutott eszembe a TABUzás, no és egy megjegyzés, hogy hagyni kéne már a francba a viktátorozást... Hehe! Talán bizony áttérhetnénk a viktokrácia szóra :) ?

" A lexikon szerint „az autokrácia (magyarul: egyeduralom, önkényuralom) olyan kormányzati forma, amelyben a politikai hatalom egésze egyetlen személynek (vagy személyek kicsi, zárt csoportjának) kezében összpontosul. A hatalom birtoklását az autokrata többek között a kritikus erőforrások ellenőrzésével… vagy személyes karizmájával igazolhatja”. Stimmel.

Az orbáni modell

Orbán autokratikus kormányfői hatalmának záloga: a vezéri pártgépezetté formált Fidesz fölötti egyeduralom. Ez a szigorú intézményi hierarchiára, a nem intézményes, mások számára átláthatatlan pártfinanszírozási módszerekre és a szektaszerű közegben ható személyes karizmára s a hozzájuk kapcsolt kegyencrendszerre épül. Nemcsak a párt az övé, hanem – ahogy az általa kijelölt frakcióvezető a zavar legkisebb jele nélkül, magától értetődően kimondta –: „a frakció (is) Orbán Viktoré”. És minden más. Az imént fölsorolt (és föl nem sorolt) összes pártbeli és közhatalmi posztra ő ülteti a maga emberét. Akik mind neki, az ő – bármikor visszavonható – kegyének köszönhetik a pozí ció ju kat, legtöbben az egzisztenciájukat is.

A kétharmados többség más pártvezér kezében nem összpontosítana olyan korlátlan, a demokráciát blokkoló hatalmat, mint Orbánéban, aki az elmúlt hónapokban számos lépést tett autokratikus uralma beláthatatlan időre történő bebiztosítása érdekében is. Főként a politikai alternatíva létrehozása – a nyílt kimenetelű választások esélye – ellen. Az önkormányzati választási törvényen végrehajtott módosításokkal korlátozta a saját pártgépezetével szemben amúgy is óriási hátrányban lévő riválisok esélyeit.

Ugyanezt tette az állami pártfinanszírozás idei 15 százalékos csökkentésével (lesz még folytatás, ám a Fidesznek a hatalom birtokában nem lesznek anyagi gondjai). Nyilatkozataival, politikai biztosok kijelölésével, a büntetőtörvények módosításával nyomást gyakorolt a független igazságszolgáltatásra. Az uralma vagy a befolyása alá vonta az elérhető médiumokat, és beindította a szabad sajtó korlátozását célzó törvényhozást. Az új médiahatóság kilenc évre kinevezett vezetőjével már egy esetleges (alig elképzelhető) választási vereség esetére is biztosította a média fölötti kontroll hosszú távú lehetőségét."

Szóval  a tabu az olyan valami lehet esetében, amiket elődei úgy kezeltek, hogy ahhoz biza nem nyúlunk, azt biza nem változtatjuk meg, az biza olyan valami, amitől nem lehet eltekintenünk, mert különben igen orwelli világ köszöntene ránk...

Az 1984-re/ben jósoltakat MOST és ORBÁN szüli meg? No, ez a kérdés nem hagy engem leginkább nyugodni, amikor foggal körömmel ragaszkodom az igazság felderítéséhez a miniszterelnök szándékaival kapcsolatosan. Vajon milyen sorsot szán nekem? Vajon tényleg mindent lát? Már van neki varázs-szeme? Olvasna-e a gondolataimban, ha nem mondanám el magamtól is? A NENYI-vel vége, vagy még csak most készül a java? Az újmagyar már működik, van saját nyelvezete, Köztársasági Elnöke is, akinek beceneve: nyaliPali

Ez volna az új irány?

Nekem nem tetszik. Azt a könyvet is (1984)nagyon utáltam, alig bírtam végigolvasni. Nem úgy a Szép új világot... vagy a bátrat? - nem a címen szoktam rugózni - bocs, ha rosszul írom, sokkal inkább szoktam a tartalomra és a benne lévő üzenetekre figyelni, és arra - vajon hasznosítható-e belőle a mára vonatkozóan is valami? Persze nem személy szerint, de össztársadalmi szinten. És hajaj! de mennyire... ezek az írók nem voltak hülyék már akkor sem (gondolhatjuk, hogy ma is vannak még ilyenek), akik szólni tudtak valami ellen, ami nagyon rossz irányban halad a zemberekre nézvést.

Nekünk meg ide a nyakunkba tesztek egy alakot, aki meg akarja valósítani mindazt a szart, amit már régen túlnőttek a gondolkodó emberek, mint kívánatosnak egyáltalán nem mondható uralmi rendszert... egyszer és mindenkorra. Vagy mondjunk már véleményt arról is, hogy  nagyon bölcs tudós társaságaink kit és mire biztatnak? És mihez adják támogatásukat?

Szerintem félelmetes tendencia ez a miénk.... rohadtul nem kellene benyelnünk semmit - amíg az elején vagyunk, mert később sokkal nehezebb lesz és talán lehetetlen is... báááár??? nem tudhatom kinek mi a jó a feltétlen engedelmességben? Azt sem tudhatom, hány drogon élő ember létezik? Csak bízni tudok abban, hogy még mai napság is több a józanul gondolkodó és értelmes ember, mint a hajbókoló megvezetett, és végleg elembertelenedett politikai rajongók köre.

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr1002294129

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „Nehogy már az én pénzemből mentsék meg a hiteleseket!” 2010.09.14. 09:37:27

Sefi barátom sörözés közben anyázott nekem egy sort, hogy miért mentik meg a jelzáloghiteleseket. Mondtam neki, inkább írja meg ide, de hagyjon békén sörözni. Íme meglehetősen sarkos véleménye, melyet amolyan vitaindítóként illesztünk be. A reakciókat ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.