Politikai erőszak
2010. szeptember 02. írta: térfél

Politikai erőszak

Avagy mit tehetnék a pártok nyomulása ellen?

Az ősi módszer - az elkerülés már nem megy. Lehetetlen nem járni olyan helyekre, ahol nem lehetek kitéve az erőszaknak. Hozzám vágja a híradó a rádióból, TV-ből, újságból... mintha a fidesz nélkül nem lenne élet e bolygón. Igen a bolygón, mert hát országhatáron túlról is ugyanaz a hír jön csak: a fidesz -a--.

Ott arcoskodnak a plakátok millióin, ahányszor csak narancsot látok ők jutnak eszembe róla. Megismerem a szófordulataikat, felismerem a stílust idegen emberekben, eltömődnek velük a honlapok, és telítődik a postaládám is.

Menekülni nincs hova... mindenütt az utamat állják, ki- és megkerülhetetlenek az ügyeim intézésében, annyian vannak, mint az oroszok, és legalább annyira súlyos megszállók is. Tele van velük a ... öm!

"
Hány kampánykotont gyártatott le?

Ötezer darabot. Külön büszke vagyok, hogy az egyiket 10 ezer forintért hirdették meg és vitték el a Vaterán. "

Ez már a másik párt, amelyik nyomul - igen, ilyen és ennél még idétlenebb módon, mintha direkt nem akarna versenyezni senkivel, csupán a farokra kínál valami védelmet a csalánverésekkel szemben. Talán tényleg vannak ilyen eszement, még mindig rengeteg fölösleggel bíró alakok, akiknek annyira tetszik a kampány, hogy áldoznak rá és fizetnek a kondomért, csak hogy verhessék a ... csalánt. Ha mind ehhez még szól a zeneszerű nyekegése is az erőszaktevőnek... még jobb? Bizony mondom, sok a mazochista is kis hazánkban.

Ezek itt, a csúcsok csúcsa! Valódi szarkeverők, irigy kis dögök, akik ki akarják kapni a ... fene tudja mit, mert arról bizony egy szót nem árultak még el. De tutira lehet reszketni és futni előlük, mert itt aztán se a szép szó, sem a hit, pláne nem a keresztényi szeretet! Itt kérem semmi nem nyom a latba, itt csupán az van, amit ők beszoptak, amihez hozzá is szoktak, amit a szájukba raktak azt adják tovább és habzó szájjal vért kívánnak... szinte már követhetetlen is, hogy honnan, hová tartanak? Félelmetes fenevadként hajkurásszák az épp aktuálisan leggyengébb falatokat, hogy jól lakottnak érezzék magukat a tehetetlenek elpusztításával. Mert nagy halaknak még egy sem ment neki... kis gennyládák ezek, nem választási lehetőség.

Azt hiszem ennyi, mert nem lehet ez más... a politika csak olyan, amilyen. Önálló működésbe kezdett már rég. Teljesen elszakadt a való élet gondjaitól. A politikusok nem emberek többé..., nem olyan emberek, mint amilyenre a választók vágynak. A politikusok csupán pillanatnak élő, magamutogató szarjankókká degradálták magukat - ezt akarták, ezt tudják, de ebben sem jók. CELEBEK. Vagy egyenesen két farokkal vernék a mi farkunkkal azt a csípős (bár reumára hasznos) növényzetet.

Én ugyan NEM VÁLASZTOK  közülük még ha azt is gondoltam korábban, hogy lesz valaki, akit lehet (A FIDESZ ELLENÉBEN)... de látom már, hogy nem lett. Nincs olyan, akire szavazatomat adnám... hacsak? hacsak meg nem erőszakolna valamelyik (mint szándékozik is mindegyik ezt tenni) - no de ilyen módszerekkel? Ilyen jelöltekkel? Ilyen kormányzási szándékokkal? Ilyen erőtlen, gyenge és "leszarom" munkával?

Hát, mondom mindig: Magyarország ennél százszor többet érdemel(ne)... de amíg vannak, akik megmagyarázzák maguknak, hogy azért b...ták meg (át) őket, mert olyan kis áldozatfélék, vagy mik... addig lehet, hogy ezt is érdemlik. Bár... ezzel én még mindig nem lettem kisegítve a szarból.

... na! Mozgolódjunk már! Erőteljesebben, ha szabad remélnem valamit...

de az aztán ne politikus legyen!

A bejegyzés trackback címe:

https://httphatterfel.blog.hu/api/trackback/id/tr92267230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.09.28. 13:25:01

(MR':)
"Arra a kérdésre, hogyan lehet a Civil Mozgalom delegáltja az OVB-ben Stekler Ottó, egy másik párt, a Magyar Szociális Zöld Párt elnöke, Seres Mária azt felelte, a politikus a férje.
„Akik velem szeretnének kötözködni, ezt szokták felemlíteni, hogy ez micsoda szégyenfolt, hogy ő az én férjem. Erre vagyok a legbüszkébb.”
Seres Mária hozzátette: a Civil Mozgalomban nem tapasztalt emberek, nem politikusok vannak, miközben a párt OVB-s képviselőjének tisztában kell lennie azzal, hogy mire kell odafigyelni, mi az, ami veszélyes, mi az ami fontos lehet a szervezet számára. Szerinte Stekler Ottó nem egy másik pártot képvisel, ő a Civil Mozgalom által felkért delegált.

Seres Mária elmondta, ő is szerepelt férje pártja, a Magyar Szociális Zöld Párt 2004-es Európai Parlamenti listáján – huszonhatodik helyen.
„Hát rólam ennyit tudnak elmondani, amivel meg akarják zavarni a kedves szavazókat, hogy én nem vagyok civil. Nem tudom, hogy az alatt mit értünk, hogy egyszer valakinek a neve felkerült egy listára.”
Ha ez nem lenne elég: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/list/2165.page :(((

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.28. 18:07:11

ezzel azt akarod mondani, hogy ne is reménykedjek? Amúgy jártam már feléjük is gondolatban, de mindenütt van valami, ami visszakozásra késztet. Most Te is :)... de ez a tehetetlenség érzés már nagyon nem kellemes! Még ha nem is nézem tétlenül (csak jártatom a számat)- nem lehet mindentől undorodni sem... ah! sehogy sem jó! :( Úgy szeretnék már felkiáltani, hogy " Ez Az! "

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.09.29. 02:01:50

"mindenütt van valami, ami visszakozásra késztet."
- ez nagyon így van :( Még az LMP-nél is akad pár ilyen dolog, pedig milyen jó lett volna, ha tényleg "lehet más..."!
Én is keresem ebből a csapdából a kitörési lehetőséget, és 2-t is látni vélek...
Egyelőre itt van ez, arról, ahogy nem szeretném:
ide-ide.blog.hu/2010/09/28/politikai_marketing_3